UEFA: Hajnal Maxwell-lel és Kolo Touréval szerzett diplomát

2019.11.14. 16:33
null
Az UEFA MIP-képzésének második, sikeresen végzett évfolyama, az első sorban Hajnal Tamással (Fotó: uefa.com)
Lezárult az Európai Labdarúgó-szövetség kiemelt sportvezetőképzése (MIP), amelyen 21 korábbi válogatott futballista, köztük a Ferencváros sportkoordinátoraként dolgozó Hajnal Tamás szerzett értékes diplomát.


Mint arról korábban beszámoltunk, a kétéves képzésre nem mindennapi „osztálynévsor” jött össze – csak néhány név a legnevesebb diákok közül: a brazil világbajnok Gilberto Silva, a szintén vb-aranyat szerző francia Youri Djorkaeff, a spanyol válogatott Gaizka Mendieta, a többek között az Arsenalban, a Manchester Cityben és a Liverpoolban is futballozó elefántcsontparti Kolo Touré, az Inter, a Barca és PSG korábbi brazilja, Maxwell vagy éppen az exliverpooli Luis García.

A Ferencváros 59-szeres válogatott középpályása óriási lehetőséghez jutott azzal, hogy bekerült abba az elittársaságba, amely 2017 őszén kezdte az UEFA kiemelt sportvezetőképzését, és idén novemberben fejezte be azt. Összesen 21 korábbi válogatott labdarúgó vizsgázott le sikerrel – számolt be a szövetség hivatalos oldala.

Fotó: uefa.com
Fotó: uefa.com

Hajnal Tamás a második végzett évfolyam tagja, az elsőt olyan egyéniségek alkották, mint a brazil Raí és Juninho Pernambucano, a portugál Nuno Gomes, a francia Éric Abidal és Christian Karembeu, a kameruni Geremi, valamint a magyar középpályás korábbi dortmundi csapattársa, Sebastian Kehl, no meg a korábbi olasz játékvezető, Roberto Rosetti.

Érdekesség, hogy a képzésnek Hajnal mellett 24 korábbi játékos vágott neki, végül négyen „morzsolódtak le” a két esztendő alatt.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41