Aranylabda: Ahogy a feleségem mondta, sohasem szabad feladni az álmodozást – Messi

B. L.B. L.
2019.12.02. 22:18
Mint ismert, Lionel Messi hatodszor nyerte el az Aranylabdát. A Barcelona argentin sztárja mindenkinek köszönetet mondott a trófea átvétele után, majd feleségét idézte és a jövőre is kitért.

„Szeretnék köszönetet mondani minden újságírónak, aki szavazott rám és lehetővé tette számomra ennek az elismerésnek a megszerzését. Köszönöm a csapattársaimnak is. Néhány évvel ezelőtt (2009) itt Párizsban vettem át az első Aranylabdámat. Akkor 22 éves voltam és a bátyámmal jöttem, akkor ez számomra még elképzelhetetlen volt. Ma a hatodik Aranylabdámat kaptam meg, ez egy teljesen más pillanat, amelyet a családommal élhettem át. Ahogy a feleségem mondta, sohasem szabad abbahagyni az álmodozást, de mindig dolgoznod kell azért, hogy fejlődj és továbbra is élvezd a játékot. Nagyon szerencsés vagyok, még ha tudom is, hogy egy nap eljön a visszavonulás ideje. Nehéz helyzet lesz... Ugyanakkor még csodálatos évek állnak előttem, s mert az idő gyorsan repül, élvezni akarom a futballt és a családommal töltött időt” – mondta a győztes.

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
12 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
17 órája

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18