Játékvezetés: Óriási lehetőség ez számomra – Kassai Viktor

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2020.01.09. 19:36
null
Kassai Viktor érzi a felelősséget, de izgatott a kihívás miatt (Fotó: Meder István)
Kassai Viktor lett a játékvezetők szakmai főnöke az Orosz Labdarúgó-szövetségben. A korábbi játékvezető a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a döntéséről és a jövőről.

 

– Néhány nappal ezelőtt még cáfolta, de végül csak igaznak bizonyult a sajtóhír, és elfogadta az orosz szövetség felkérését. Mi történt az elmúlt néhány nap leforgása alatt?
– Arról a Nemzeti Sportnak is beszéltem, régóta terveztem, hogy a pályafutásom befejezése után sportvezetőként próbálom kamatoztatni a tapasztalataimat. Több tényező miatt is egyre jobban érlelődött bennem a gondolat, hogy abbahagyom az aktív játékvezetést, de az orosz felkérés felgyorsította a folyamatot. Mondhatom, álmomban nem hittem volna, hogy sportvezetőként azonnal ilyen komoly feladatot kaphatok, hiszen egy igencsak tekintélyes ország futballszövetsége gondolt rám.

– Mégis, miért éppen önt választották az oroszok, és mit várnak öntől?
– A karrieremen kívül számíthatott az is, hogy az UEFA MIP-képzésében veszek részt: az elitsportvezetőket oktatja itt az európai szövetség. A kihívás nem egyszerű, Oroszországban az a cél, hogy minél több játékvezető kerüljön a kontinens legjobbjai közé, a szakmai tapasztalatomat átadjam az ország játékvezetői garnitúrájának, és a fiatalok is inspirációt kapjanak.

– Sportvezetőként nincs még rutinja: hogyan érzi magát most?
– Érzem a felelősséget. Noha nehéz volt kimondani, hogy vége a játékvezetésnek, és mégis, könnyebb lezárni a pályafutásom így, hogy azonnal ilyen komoly felkérést kaptam olyan területen, amelyen elképzeltem a bíráskodás utáni életemet. Óriási lehetőség ez számomra, a magyar játékvezetést, a magyar labdarúgást is képviselem külföldön, az orosz játékvezetőket a szakmai irányításomra bízták, ez pedig hatalmas felelősséggel jár. Olyan, mintha egy magyar edzőt valamelyik komoly külföldi válogatott mellé hívták volna kapitánynak.

– Mi a pontos beosztása?
– A játékvezetők szakmai vezetője lettem, azaz nem a játékvezetői bizottságot, hanem a szakmai területet felügyelem, az első három osztály valamennyi játékvezetőjének a munkáját kell megszervezni, irányítani. Ebben számítok kollégámra, Ring Györgyre, aki a pályán is mindig a segítségemre volt, most pedig, a helyettesemként egyebek mellett az asszisztensek képzése is az ő szakterülete lesz. Hamarosan edzőtábor következik, testközelből megismerhetem az legjobb játékvezetőket, s elkezdjük a közös munkát. Jövő héten Szocsiban lesz VAR-képzés, azon is ott leszünk, úgyhogy rengeteg feladat vár ránk és a játékvezetőkre a bajnokság tavaszi folytatásáig.

Legfrissebb hírek

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
2025.09.10. 14:23

Berke Balázs vb-selejtezőt vezet

Foci vb 2026
2025.09.08. 15:47

Eredetileg nem is ez a német játékvezető fújt volna az ír–magyar meccsen?

Magyar válogatott
2025.09.07. 20:51

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
2025.09.07. 10:27

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Bognár Tamás videóbíróként kap szerepet a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.26. 09:14

Újabb újonc játékvezető kap mérkőzést az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 18:51

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
2025.08.17. 12:21
Ezek is érdekelhetik