Lescsapda – Szeli Mátyás jegyzete

A labdarúgás több mint másfél évszázados történetében teljesen természetes evolúció a szabályok vagy azok értelmezésének változása. Most éppen – már megint – a lesszabály lehet terítéken.

Helyhiány miatt nem bontjuk ki minden aspektusát, de a jelenleg érvényben lévő útmutatást leegyszerűsítve akkor van lesen a támadó, ha az ellenfél térfelén bármelyik testrésze – amellyel érvényes gólt szerezhet – közelebb van a védekező csapat gólvonalához, mint az utolsó előtti ellenfél.

Helyhiány miatt nem bontjuk ki minden aspektusát, de a jelenleg érvényben lévő útmutatást leegyszerűsítve akkor van lesen a támadó, ha az ellenfél térfelén bármelyik testrésze – amellyel érvényes gólt szerezhet – közelebb van a védekező csapat gólvonalához, mint az utolsó előtti ellenfél.

Ez az Arsene Wenger nevével fémjelzett tervezet szerint annyiban módosulna, hogy csak akkor lenne lesen a játékos, ha nincs érvényes gólra alkalmas testrésze legalább egy vonalban (vagy hátrébb) az utolsó előtti ellenfélhez képest. Tehát ha valamelyik lába előrébb van, de mondjuk a feje nem, nincs gond.

Logikus felvetésnek tűnik, sőt az első gondolatom az volt, ezzel kiiktathatóvá válna a videobíró egyik legidegesítőbb hozadéka. Különösen dühít ugyanis, amikor percek mennek el a vonalazgatással, hogy kiderüljön, egy milliméterrel előrébb volt-e a támadó játékos cipőjének orra, vagy sem.

Aztán jobban belegondolva rájöttem, az új tervezet csak hátrébb viszi a problémás területet, és a cipőorr helyett majd a sarkára kell figyelnünk. Ez nyilván a támadóknak lenne előnyösebb, de kérdéses, hogy taktikai szempontból (könnyebb lenne átjátszani a lescsapdát, hátrébb szorulhatnak a védelmek), illetve a nem videobírós ligákban milyen hatással lenne a futballra.

Dale Johnson (ESPN), a téma szakértőjének fenntartása szintén érthető, szerinte különösen káros lenne, ha egy ilyen változtatást nem alsóbb ligákban tesztelnének először, és azonnal Európa-bajnokságon alkalmaznák (erre vélhetően nem kerül sor).

Összességében egyszerű, mindenki számára érthető szabályokra van szükség, amelyek csak indokolt esetben és lehetőleg nem két-három évente változnak. Ezek megértetésében és átadásában a média a fő felelős, ha szükséges, unalomig kell érthetően ismételni az újításokat, hogy minden néző, olvasó értse, mi történik.

Ebben pedig nem segít, hogy időnként még mindig azt hallja az ember a televízióban, hogy valaki „utolsó emberként szabálytalankodott” (ami teljesen értelmetlen), vagy még évekkel a „tripla büntetéssel” kapcsolatos szabály megváltoztatását követően is sokan értetlenkedve fogadják, hogy a játékvezető miért adott vagy nem adott piros lapot egy faultért.

A történet tanulsága, hogy bármilyen tervezet ese-tében érdemes venni egy nagy levegőt, átgondolni, valóban a futball javát szolgálná-e, élvezhetőbbé, egyszerűbbé válik-e tőle a játék.
Reméljük, ez a cél.