Koronavírus: a holland szövetség 350 millióval segíti a kisebb klubokat

I. M.I. M.
2020.04.06. 13:38
null
A holland válogatott játékosai is hozzájárultak a szövetség által létrehozott segélyalaphoz (Fotó: AFP)
A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) hivatalos honlapján jelentette be, hogy a válogatott játékosok és a főszponzor segítségével 11 millió eurós (mintegy 350 millió forintos) segélyalapot hozott létre, amiből az alacsonyabb osztályú klubokat segíti – azokat az egyesületeket, amelyek nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány miatt.

 

A Holland Labdarúgó-szövetség a koronavírus-járvány miatt nehézségekkel küzdő klubok segítségére siet. A KNVB a válogatott játékosok (férfi, női és utánpótlás) és a főszponzor (ING) közreműködésével 11 millió eurót gyűjtött össze, amiből az anyagi nehézségekkel küzdő amatőr és profi klubokat segíti. Emellett a szövetség saját tartalékaiból is áldoz az egyesületek támogatására – teszi hozzá a KNVB közleménye.

A holland szövetség tárgyalt a klubokkal a bajnokságok folytatásáról is: a csapatok az idény befejezését javasolták, a KNVB azonban ragaszkodik a folytatáshoz, és még idén befejezné a tavaszi szezon hátralévő részét.

Legfrissebb hírek

Julian Jenner: Vissza kell találni az elveszített holland futballidentitáshoz

Foci vb 2026
9 órája

Csongvai Áron szurkol Kristoffer Nordfeldtnek

Foci vb 2026
2026.06.25. 08:31

Statisztikák: Hollandia negyedszer szerzett öt gólt, Svédország negyedszer kapott legalább ötöt vb-meccsen

Foci vb 2026
2026.06.20. 22:00

Brobbey és Gakpo dupláival Hollandia „lenullázta” a svédeket

Foci vb 2026
2026.06.20. 21:00

Ronald Koeman támadót cserélt, Graham Potter nem változtatott – íme, a holland–svéd meccs kezdői

Foci vb 2026
2026.06.20. 17:44

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
2026.06.08. 22:41

Hollandia: lemarad a világbajnokságról a PSV Eindhoven kapitánya

Foci vb 2026
2026.04.05. 16:28

A spanyolok a szerbeket, a hollandok a norvégokat győzték le felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2026.03.27. 22:59
Ezek is érdekelhetik