Koronavírus: tüdőgyulladással kezelik a Schalke volt szélsőjét

2020.05.16. 19:40
null
Jefferson Farfánt jól ismerhetik az európai futball szerelmesei (Fotó: AFP, archív)
Elkapta a koronavírust, és tüdőgyulladással házi karanténban tartózkodik Jefferson Farfán, a Lokomotiv Moszkva perui labdarúgója – írja a sports.ru.

 

Ivan Karpov újságíró információi szerint a 35 éves szélsőnél május 15-én mutatták ki, hogy megfertőződött a koronavírussal. A betegség tényét Anatolij Mescserjakov, a moszkvai klub igazgatótanácsának elnöke megerősítette.

Farfán a karantént Moszkva külvárosában lévő otthonában tölti. Ő az első játékos az orosz bajnokságban (Premjer-Liga), akinél kimutatták a koronavírus-fertőzést.

A 95-szörös válogatott, Copa América-ezüstérmes perui támadó – aki a PSV-nél négy, a Schalkénál hét évet töltött el pályafutása során – 2017 januárja óta erősíti a Lokomotiv Moszkvát, melynek irányítását június elsejétől a Mol Fehérvár FC korábbi vezetőedzője, Marko Nikolics veszi át.

Oroszországban – ahol a tervek szerint június 21-én indítják újra a labdarúgó-bajnokságot – eddig több mint 272 ezren fertőződtek meg a koronavírussal, a halálos áldozatok száma pedig meghaladja a 2500-at.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Bundesliga: Schäferék felett aratta első győzelmét a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.11. 22:39

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11