Aranycipő: Lewandowski az élre állt, de a többiek csak most jönnek...

K. T. I.K. T. I.
2020.06.08. 16:49
null
Lewandowski élre állt a versenyben (Fotó: AFP)
A Bundesliga-idény újrakezdése óta ötször is eredményes Robert Lewandowski átvette a vezetést az Aranycipőért folyó versenyben, igaz, a helyzet csalóka: Európa topbajnokságai közül egyelőre csak a német indult újra, a második helyre csúszó Ciro Immobile például több mint három hónapja nem léphetett pályára, de az olasz foci június 20-ára tervezett visszatérése után még 12 bajnokija lesz. Németországban viszont már csak négy forduló maradt hátra.

Lassan éledezik a sportvilág, ennek jeleként pedig az ESM ismét kiadta az európai Aranycipő-verseny aktuális állását összefoglaló listáját. Aligha meglepő: a Bundesligában szereplő, a versenyben március közepén is dobogón álló támadók, így Robert Lewandowski és Timo Werner erősítettek a pozíciójukon. Előbbi az újrakezdés óta szerzett öt góljával át is vette a vezetést Ciro Immobilétől.

Kérdés, a jelenleg 30 találatnál járó lengyel mekkora előnyt tud kiépíteni a Bundesliga hátralévő négy fordulójában – a Lazióban futballozó Immobilére még 12 bajnoki mérkőzés vár(hat), ha minden a terveknek megfelelően alakul az olasz bajnokság újrakezdésével is.

A Bundesligában 25 gólos Timo Werner (50 pont) leszakította magáról a dortmundi Erling Haalandot (44 pont), akinek a restart óta valamelyest romlott a hatékonysága, és a sérülések sem kerülik el.

A top ötöt Cristiano Ronaldo zárja, aki 21 gólos volt az olasz idény megszakadásakor. A Juventus portugáljának még szintén 12 meccse lehet arra, hogy előrébb lépjen a versenyben.

AZ ARANYCIPŐVERSENY ÉLCSOPORTJA (június 8.)
1. Robert Lewandowski (Bayern München) 30 x 2 = 60
2. Ciro Immobile (Lazio) 27 x 2 = 54
3. Timo Werner (RB Leipzig) 25 x 2 = 50
4. Erling Haaland (Red Bull Salzburg/Borussia Dortmund) 16 x 1.5 + 10 x 2 = 44
5. Cristiano Ronaldo (Juventus) 21 x 2 = 42
6. Lionel Messi (Barcelona) 19 x 2 = 38
Jamie Vardy (Leicester City) 19 x 2 = 38
8. Kylian Mbappé (Paris Saint-Germain) 18 x 2 = 36
Wissam Ben Yedder (Monaco) 18 x 2 = 36
10. Shon Weissman (Wolfsberg) 23 x 1.5 = 34.5

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2026.09.25. 11:01

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10