PSG: Thiago Silva évi 10 millió eurót akar

MTI MTIMTI MTI
2020.06.20. 10:24
Noha még nincs új futballcsapata, leendő klubjától évi tízmillió eurós nettó fizetésre tart igényt Thiago Silva, a Paris Saint-Germain távozó brazil csapatkapitánya.

A 35 éves védőt a La Gazzetta dello Sport értesülése szerint több európai élklub is szerződtetné, de anyagi igényeit nem biztos, hogy ki tudja vagy ki akarja elégíteni az iránta érdeklődők bármelyike is. Az olasz lap úgy tudja, hogy például a kérők közé tartozó Fiorentinánál is sokallják Silva követelését, mivel a firenzei klub legfeljebb 5.5 millió eurót kész adni a korábban az AC Milanban is megforduló futballistának.

A 89-szeres válogatott játékos – akinek e hónap végén jár le szerződése a PSG-nél – búcsúidényében 30 tétmeccsen szerepelt a francia bajnokcsapatban, egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Nyári elmenetelét a hét elején erősítette meg a párizsi klub sportigazgatója, Leonardo, hozzáfűzve, hogy a védőre a félbeszakított Bajnokok Ligája-idény augusztusi befejező szakaszában még számítanak.

Thiago Silva nyolc év után távozik az együttestől, amelyben több mint háromszáz mérkőzésen lépett pályára és hét bajnoki címet nyert. A védő még két évig akart játszani a PSG-ben, amelynek viszont már csak rövid távú tervei voltak vele.

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07