Hollandia: visszatért hazájába a Vidi korábbi légiósa

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 11:01
null
Kees Luijckx (balra) valamivel több, mint fél évet játszott a Videotonban (Fotó: Nemzeti Sport)
Visszatért a Rodához a Mol Fehérvár FC (akkori nevén: Videoton) korábbi légiósa, Kees Luijckx – adta hírül hivatalos honlapján pénteken a holland második ligás futballklub.


A 34 esztendős középhátvéd egyéves szerződést kötött a Rodával, amely a 17. helyen állt a húszcsapatos holland másodosztályban, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság.

Luijckx 2015 januárja és augusztusa között játszott a Videotonban, összesen 13 tétmérkőzésen lépett pályára az együttesben. Miután Székesfehérváron szerződést bontottak vele, Dániába igazolt, ahol négy és fél évig a SönderjyskE csapatát, majd az elmúlt fél szezonban a Silkeborgot erősítette. Innen tért most vissza szabadon igazolható játékosként a Rodához, amelyben a 2013–2014-es idényben már szerepelt, akkor a kerkradei klub – Németh Krisztiánnal is a soraiban – kiesett az élvonalból.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
6 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik