Labdarúgás: Dárdai Lisztest dicsérte, hiányolta, hogy fiai nem adtak neki gólpasszt

Vágólapra másolva!
2020.07.13. 06:45
A falu apraja-nagyja összegyűlt a sportpályán Szabadbattyán fociünnepén, amelyen a Szabadbattyán KSE a Dárdai Pál vezette, korábbi válogatott labdarúgókkal és a Dárdai fiúkkal felálló Dárdai Teammel mérte össze a tudását. A mérkőzés nemcsak azoknak a gyerekeknek jelentett nagy élményt, akik a pályára kísérhették többek között Juhász Rolandot, Lisztes Krisztiánt, Szélesi Zoltánt vagy a közönség legnagyobb kedvencét, Dárdai Pált, hanem a megyei másodosztályú csapat játékosainak is.  

„Nem is emlékszem, mikor voltak ennyien a szabadbattyáni sportpályán. Óriási élmény volt, elmondhatatlan érzés ennyi válogatott játékos ellen futballozni” mondta a Fejér megyei másodosztályban szereplő Szabadbattyán középhátvédje, Végh Tamás, aki azt is elárulta, a találkozó közben külön figyelemmel kísérte Dárdai Pál három fiának játékát, és kereste bennük„az apjuk vérét”. Hogy megtalálta-e? Kiderül a videónkból!

„Addig, amíg apunak nem adnak gólpasszt, nem lehetek megelégedve velük – ezt már Dárdai Pál mondta Palkó, Márton és Bence teljesítményéről, de nyilván csak viccelt, hiszen a fiúk nagyon is odatették magukat a pályán. Mint ahogy mindenki rendesen hajtott, Lisztes Krisztiánt pedig külön is kiemelte a csapat kapitánya.

Videónkból az is kiderül, hogy miért játszott mindkét csapatban Czvitkovics Péter, és milyennek látja az esélyeit arra, hogy a Dárdai Team hosszabb távra is leigazolja.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Szélesi Zoltán az Újpestről: Nem szabad egyből csodát várni

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 10:12

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Szélesi Zoltán: Ki kellett használnom a szerencsés csillagállást

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 17:03

Szélesi Zoltán lett az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 15:30

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik