Liga 2: eséllyel pályázik az élvonalba jutásra az aradi UTA

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.07.04. 10:09
Eséllyel pályázik az élvonalba jutásra az aradi UTA, még ha később is kezdődik számára a rájátszás.

 

Halasztással indult a román másod­osztály rájátszása, miután a Petrolul Ploiesti csapatánál öt játékos és a szertáros koronavírustesztje pozitív eredményt hozott. Bár a klub vezérkara vitatja a teszteket, és ellenpróbát kért, a csapatnak karanténba kell vonulnia, a szombat délutánra tervezett, aradi UTA elleni mérkőzés pedig elmarad.

Az éllovas aradiaknál viszont nemcsak a több mint három hónapja várt újrakezdés csúszása miatt bánkódnak, hanem mert a klub elveszítette a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) a román szövetség (FRF) ellen indított perét. Az UTA azt sérelmezte, hogy a járvány miatt átszervezett, és csak a feljutásra esélyes hat csapat számára folytatódó Liga 2 rájátszása előtt a FRF megfelezte az eddig szerzett pontokat. Márciusban, a futballélet befagyasztásakor az UTA ugyanis 11 pontos előnnyel állt az élen – ez csökkent ötre az újonnan kiírt rájátszásban. Igaz, cserébe a 25 ponttal induló UTA, valamint a második CS Mioveni (20) és a harmadik Turris Oltul Turnu Magurele (20) is háromszor játszhat hazai pályán, míg az egyaránt 19 pontos FC Arges, Petrolul és Rapid csak kétszer-kétszer.

Bálint László György, az UTA vezetőedzője szerint a CAS veszélyes precedenst teremtett:  „Immár bármelyik sportszövetség bármit dönthet olyan esetekben, amelyeket különlegesnek tekint. De a fiúkkal együtt az edzések újrakezdése óta úgy készülünk, hogy a mostani huszonöt pontunkat kell feljutásra váltani.”

A Liga 2-ből az első két helyezett jut fel az élvonalba, a harmadik pedig osztályozót játszik a Liga 1 12. helyén végző csapattal.

Legfrissebb hírek

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
2026.09.24. 12:21

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
2026.09.24. 11:50

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Nuno Campos új szintre emelte a Dinamót, vezeti a román bajnokságot

Minden más foci
2026.09.08. 12:22

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
2026.09.06. 14:28

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

A 86. percben kapott góllal kapott ki Aradon az FK Csíkszereda

Minden más foci
2026.05.08. 19:00

Liga 2: a Sepsi nyerte a feljutásra álló csapatok rangadóját

Minden más foci
2026.05.02. 13:53