Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2026.09.05. 19:04
null
Fotó: prosport.ro
Sötét napjuk volt a székelyföldi csapatoknak a román labdarúgó-élvonalban (Superliga), előbb a Sepsi OSK, majd az FK Csíkszereda szenvedett kiütéses vereséget Botosani-ban, illetve Aradon.

A Sepsi teljesen váratlan, de egyúttal történelmi vereségbe szaladt bele, a szentgyörgyi csapat ugyanis korábban még sosem kapott ki öt góllal a Superligában. Az első hét fordulóban mindössze három gólt kapó háromszéki védelem azonban teljesen összeomlott: a Fabio Vianna kezezése miatt megítélt büntetőből kapott első gólt egy percen belül követte a második, szintén Sebastian Mailat részéről. A Sepsi védői képtelenek voltak lekövetni a hazai szélsők kiugrásait, Setigui Karamoko előbb Andrei Dumitert, majd Mailatot engedte el, a félidő végén pedig fejbe rúgta Mamadou Diarrát – de a második büntetőt már kivédte David Lazar. 

Az ötperces videózás után befújt harmadikat viszont már ő sem tudta hárítani, és a 0–5 már a klubvezetésnek is sok volt, Diószegi Lászlóék negyedórával a lefújás előtt otthagyták a mérkőzést. A busznyi szentgyörgyi tábor viszont végig kitartott, pedig a Sepsi védelme mellett a támadójáték is olyan erőtlen volt, hogy az egyetlen igazi szépítési esély Diarra saját felső lécére fejelt labdája volt.   

Az FK Csíkszereda sem járt jobban Aradon, az első félidőt uraló UTA félóra alatt két lesgólig és egy lécig jutott, hogy aztán Marius Coman a kapu torkából megszerezze a vezetést a hazaiaknak. Szünet után Hakim Abdallah vágott be egy újabb, alapvonaltól bekanyarított labdát a csíki kapuba, majd Marinosz Cionisz lőtt be egy kapufáról visszapattanó labdát. Czékus Ádám beállása életet lehelt a szeredai támadásokba, beadásából Eppel Márton szépített közelről, de a center fejjel már nem tudott túljárni az aradi kapus eszén, aki Tajti Mátyás átlövését is kitolta szögletre. Az FK sarokrúgásából pedig UTA-gól született, egy villámgyors lerohanás után Mino Szota pöccintette át finoman Pap Eduardon a labdát, aki három perccel később Andrea Padula bombáját sem tudta védeni. Amíg a Sepsi mindössze másodszor kapott ki a szezonban, és 10 ponttal a tizenkettedik a táblázaton, addig a nyeretlen Csíkszereda már az osztályozós helyen álló UTA-tól is nyolc ponttal van leszakadva. 

ROMÁN SUPERLIGA
8. FORDULÓ
FC Botosani–Sepsi OSK 5–0 (Mailat 9. , 10. – az elsőt 11-esből, Dumiter 24., Mitrov 36., Markovic 77. – 11-esből)
Sepsi OSK: Sigér Dávid sérülés miatt hiányzott

UTA Arad–FK Csíkszereda 5–1 (M. Coman 32., Abdallah 50., Cionisz 63., Mino 81., Padula 84., ill. Eppel 65.)
Csíkszereda: Hegedűs János, Pászka Lóránd, Szabó Alex és Eppel Márton végig a pályán volt, utóbbi gólt szerzett, Horváth Artúr kezdőként 62 percet játszott, Czékus Ádám váltotta, aki gólpasszt adott, Tajti Mátyás a 72. percben állt be, Szalay Szabolcsot a 79. percben cserélték be, Magyar Zsolt kispados volt, Ódor Máté az eltiltását töltötte

 

Legfrissebb hírek

Román Kupa: Czékus-gólpasszal és Eppel-góllal nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.02. 19:20

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

Eppel Márton két gólja ellenére a Csíkszereda kikapott odahaza a CFR-től

Légiósok
2026.08.29. 17:46

Emberhátrányban kapott ki a továbbra is nyeretlen Csíkszereda

Légiósok
2026.08.24. 19:41

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52

Román Kupa: Szalay Szabolcs továbblőtte a Csíkszeredát

Minden más foci
2026.08.20. 19:04

Hosszabbítás után harcolta ki a Román Kupa csoportkörébe jutást a Sepsi

Minden más foci
2026.08.19. 20:55

Az MTK-ból igazolt szűrőt a Csíkszereda

Minden más foci
2026.08.17. 16:05