Japán: visszavonul a 74-szeres válogatott, aki Német Kupát is nyert

2020.08.22. 12:05
null
Ucsida Acuto (fehérben) a hónap végén visszavonul (Fotó: AFP)
Ucsida Acuto, a japánok 74-szeres válogatott labdarúgója bejelentette, hogy a hónap végén visszavonul.


A 32 éves Ucsida 2006-ban kezdte profi pályafutását a Kasima Antlers csapatában, amellyel háromszor is bajnok lett hazájában. Ezután 2010-ben német élklub, a Schalke 04 szerződtette. A Bundesligában hét szezont töltött, 2011-ben megnyerte a Német Kupát és a Szuperkupát, a bajnokság álomcsapatába kétszer is beválasztották.

A karrierjét három évvel ezelőtt az Union Berlinnél folytatta, de makacs térdsérülése miatt keveset játszott, és egy szezon után visszatért a Kasima Antlers együtteséhez, amellyel 2018-ban megnyerte az ázsiai Bajnokok Ligáját.

A jobbhátvéd 2008 és 2015 között 74 válogatott mérkőzésen két gólt szerzett. Szerepelt a 2008-as pekingi olimpián és a 2014-es világbajnokságon is. A 2010-es vb-n ugyancsak tagja volt a japánok keretének, de a dél-afrikai tornán nem lépett pályára. A válogatottal 2011-ben megnyerte az Ázsia-kupát.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a válogatottságtól Lionel Messi

Minden más foci
16 órája

Lékai Máté utolsó idénye jön? Válaszolt a Fradi klasszis kézilabdázója

Kézilabda
17 órája

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34