Belgium: Bölöni 25 nap után távozik a Genttől

T. D.T. D.
2020.09.14. 15:19
null
Bölöni László 25 napig irányította a Gentet (Fotó: AFP)
Hétfő délután több belga sportportál is közölte, hogy Bölöni László 25 nappal kinevezése után távozik a belga élvonalbeli Gent csapatától. A magyar szakember a Nemzeti Sport megkeresésére megerősítette a hírt.


Megkeresésünkre a 67 éves szakember elmondta, hogy számos nagy probléma jelentkezett az együttműködés során, mindkét fél úgy vélte, hogy jobb, ha a közös munka megszűnik, így talán a problémák is könnyebben megoldódhatnak Gentben. Egybehangzó belga sajtóhírek szerint az edző és a labdarúgók nem találták a közös hangot.

Bölönit augusztus 20-án nevezték ki a csapat élére. Három bajnoki mérkőzésen irányította a csapatot: a Mechelen ellen összejött a siker, ám korábbi klubja, az Antwerp, valamint az AS Eupen ellen vereséget szenvedett. Utódja Wim De Decker, az eddigi segédedző lesz, aki játékosként egyszer szerepelhetett a belga válogatottban.

Nem ez a klub első edzőváltása az idényben: a csapat gyengén kezdett, az első két bajnokiját egyaránt 2–1-re elvesztette, így a vezetőség bizalma megingott Jess Thorupban, akit még augusztusban menesztettek is.

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
6 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
9 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
12 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
13 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
14 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
14 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
14 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
14 órája
Ezek is érdekelhetik