DAC: német utánpótlás-válogatott védőt igazolt a klub

B. A.B. A.
2020.09.22. 18:43
null
Niklas Sommer a DAC-nál folytatja a pályafutását (Fotó: Lelkes Ernő)
Újabb igazolást jelentett be a DAC labdarúgócsapata: a dunaszerdahelyi klub egy plusz egy évre szóló szerződést kötött Niklas Sommerrel.

 

A 22 éves, többszörös német utánpótlás-válogatott jobbhátvéd az 1. FC Nürnbergnél nevelkedett, legutóbb a harmadosztályú SG Sonnenhof Grossaspachnál szerepelt.

„Elsősorban nagyon örülök ennek az új tapasztalatnak, amely előrelépést jelent a pályafutásomban. Ez lesz az első alkalom, hogy légiósnak állok. Bízom benne, hogy képes leszek segíteni a csapatnak a további jó szereplésben, és hogy sikeres idényt abszolválhatunk. Szeretnék sok szép pillanatot átélni a csapattársaimmal és trófeákat nyerni. A pályán az elsőtől az utolsó percig mindent beleadok. Imádom a győzelmeket, gyűlölöm a vereségeket – ilyen a mentalitásom” – idézi Sommert a DAC hivatalos oldala.

„Niklas nagyon érdekes játékos számunkra. A múlt szezonban a német harmadosztályban szerepelt, azt megelőzően a Nürnberg akadémiáján nevelkedett, ahol kiváló alapokat kapott arra, hogy jobbhátvédként futballozhasson. Egy fiatal játékossal erősödtünk, és azt gondolom, hogy szép jövő áll előtte” – mondta Bernd Storckvezetőedző az új igazolásáról.

Sommer a 2-es számú mezben futballozik majd Dunaszerdahelyen, és akár már csütörtökön, a LASK elleni Európa-liga-mérkőzésen bemutatkozhat.

Legfrissebb hírek

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
7 órája

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Női kézilabda: húszgólos győzelmet aratott az ETO a DAC ellen

Kézilabda
2026.08.25. 19:18

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Tuboly Máté: Nagy megtiszteltetés a DAC csapatkapitányának lenni

Minden más foci
2026.08.20. 19:26