PSG: szerződtették a Barcelona brazil középpályását

2020.10.06. 07:29
null
Rafinha itt még Barca-szerelésben (Fotó: AFP)
Rafinha, az FC Barcelona brazil középpályása a Paris Saint-Germainben folytatja pályafutását – adta hírül hivatalos csatornáin a két labdarúgóklub hétfő késő este.

 

Az új barcelonai vezetőedző, Ronald Koeman szakmai terveiben nem számolt a 2021-ig szerződésben lévő Rafinhával, aki sajtóhírek szerint ingyen került Párizsba.

A szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra; médiaértesülések szerint a 27 éves, kétszeres brazil válogatott játékos három évre ír alá, és a Barca a továbbértékesítése esetén az eladási ár 35 százalékát kapja, illetve hárommillió eurónyi bónuszhoz is hozzájut bizonyos feltételek jövőbeni teljesülése esetén.

Rafinha 13 évesen került az FC Barcelona utánpótlásába 2006-ban, a felnőttek között 2011-től 90 tétmérkőzésen 12 gólt szerzett. A katalánok háromszor is kölcsönadták: egyszer az olasz Internek, kétszer a spanyol Celtának – az elmúlt idényt is a vigói csapatban töltötte.

Az átigazolási időszak utolsó 48 órájában a PSG Moise Kean (Everton), Danilo Pereira (Porto) és a fiatal Sékou Yansané (Dijon) szerződtetését is bejelentette.

RAFINHA PÁRIZSBAN – A PSG BEJELENTÉSE


 

 

Legfrissebb hírek

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
17 órája

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
19 órája

Ligue 1: háromgólos győzelem idegenben – lendületbe jött a Toulouse

Francia labdarúgás
2026.10.16. 22:53

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

Luis Enrique: Nem szeretek 3–0-ra vezetni a félidőben

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 09:34

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Erling Haaland: Most kell összetartanunk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 14:03