Dél-Korea: utolsó meccsét játszotta a csúcstartó támadó

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 11:10
null
Li Dong Guk (jobbra) utolsó meccsét játszotta (Fotó: AFP, archív)
A Csonbuk Motors csapata megvédte címét a dél-koreai labdarúgó-bajnokságban.

A Csonbuk a 27., utolsó forduló vasárnapi játéknapján házigazdaként 2–0-ra legyőzte a Tegu FC-t, ezzel megőrizte első helyét a tabellán, és biztossá tette története nyolcadik bajnoki címét.

A mérkőzést végigjátszotta Li Dong Guk, a hazaiak 41 éves csatára, aki utoljára lépett pályára karrierje során. A támadó csúcstartó a ligában 228 góljával, és az ázsiai Bajnokok Ligájában is ő vezeti az örökrangsort 37 találattal. A hazáján kívül a Werder Bremenben és a Middlesbrough-ban is megforduló játékos 105-ször szerepelt a válogatottban, pályára lépett az 1998-as és a 2010-es világbajnokságon is.

Dél-Koreában a koronavírus-járvány miatt február helyett csak májusban kezdődött a bajnokság, szigorú biztonsági szabályok mellett. A meccsek eleinte zárt kapuk mögött, majd korlátozott nézőszámmal zajlottak, a játékosoknak tiltott volt a köpködés és a hosszú gólöröm, kézfogás helyett pedig fejbiccentéssel köszönthették egymást.

Az 1983 óta zajló, így a legrégebbi ázsiai profi liga küzdelmeit rövidítve, 38 helyett 27 forduló alatt rendezték meg.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik