Wales: Giggs kihagyja a soron következő meccseket a bántalmazási ügye miatt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 14:52
null
Giggs biztosan kihagyja a következő három meccset (Fotó: AFP)
Kihagyja a walesi labdarúgó-válogatott soron következő három mérkőzését a szövetségi kapitány Ryan Giggs, miután a hírek szerint bántalmazta barátnőjét.

Mint arról korábban beszámoltunk, a walesi válogatott 46 éves kapitányát letartóztatták 39 éves barátnője bántalmazásának gyanújával. Ryan Giggset a hétvégén az otthonából vitték el a rendőrök a pandletoni rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. A Manchester United legenda tagadja az ellene felhozott vádakat, és mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A rendőrség annyit közölt, hogy vasárnap riasztották őket egy házhoz rendbontás miatt, ahol egy 30-as éveiben járó nőt találtak könnyebb sérülésekkel, majd letartóztattak egy 46 éves férfit, akit óvadék ellenében szabadon engedtek a további vizsgálatokig.

A Walesi Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelentette be kedd kora délután, hogy Ryan Giggs az ügy miatt kihagyja a válogatott soron következő három – az USA, az Írország, valamint a Finnország elleni – mérkőzését. A megállapodásban a szövetség, valamint a szövetségi kapitány kölcsönösen egyetértett.

Ryan Giggs helyét ideiglenesen segédje, Robert Page veszi majd át.

Legfrissebb hírek

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Jubiláns góljával verte meg Wales a kazahokat, belga fieszta Liechtensteinben

Foci vb 2026
2025.09.04. 17:56

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18
Ezek is érdekelhetik