PSG: Pochettino Párizsba vinné Messit – sajtóhír

2020.12.26. 16:42
null
Lionel Messi a PSG-be szerződhet? (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain vezetőedzői pozíciójának legnagyobb várományosa az argentin Mauricio Pochettino, aki a Le Parisien inormációi szerint kinevezését követően szinte azonnal nekilátna, hogy honfitársát, Lionel Messit Barcelonából Párizsba csábítsa.

 

A Le Parisien francia újság információi szerint, haMauricio Pochettinót nevezik ki a Paris Saint-Germain vezetőedzőjének, akkor az argentin szakember mindent megtesz majd érte, hogy Párizsba csábítsa honfitársát, a hatszoros aranylabdás Lionel Messit Barcelonából.

Pochettino egybehangzó sajtóhírek és a fogadóirodák szerint is a legesélyesebb, aki Thomas Tuchel helyére léphet a PSG kispadján. A német vezetőedzőt a sajtó szerint menesztették, de a francia klub ezt hivatalosan még nem erősítette meg.

Az argentin tréner 2001 és 2003 között a Paris Saint-Germain játékosa volt, edzőként pedig irányította Spanyolországban az Espanyol, Angliában pedig a Southampton és a Tottenham Hotspur együttesét is, utóbbival 2019-ben Bajnokok Ligája-döntőbe jutott.

Lionel Messi távozása kapcsán eddig a legtöbben a Manchester Cityt emlegették, de mivel a leendő vezetőedző a honfitársa, és mivel jó barátja, egyben korábbi csapattársa Neymar is a PSG-nél szerepel, így Párizsba is vezethet az útja, ha elhagyja Barcelonát.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: A célunk mostantól a BL megnyerése

Bajnokok Ligája
2 órája

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
3 órája

A PSG BL-döntős kezdőjéből kilencen pályán, Akliouche bemutatkozik – íme, a Szuperkupa kezdőcsapatai

Minden más foci
17 órája

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
19 órája

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
21 órája

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
Tegnap, 11:57

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12