PL: Van, aki tíz büntetőt végezhet el a szezonban – Mourinho beszólt Fernandesnek

2021.01.03. 12:10
null
Mourinhónak nem tetszik, hogy Fernandes ennyi tizenegyest végezhet el (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester United pénteken 2–1-re nyert az Aston Villa ellen, a győztes gólt pedig Bruno Fernandes szerezte tizenegyesből. A Tottenham Hotspur menedzsere, José Mourinho a Puskás-díjat elnyerő és 100 Spurs-gólig jutó Szon Hung Mint méltatta, de természetesen beszólt a honfitársának is...

 

Bruno Fernandes azóta, hogy a Manchester Unitedba igazolt tavaly januárban, gyakorlatilag folyamatosan a csapat legjobbja. A támadó középpályás rengeteg helyzetet teremt, de a kapu előtt sem remeg meg a lába. Annak ellenére, hogy gólveszélyes, találatai nagy részét tizenegyesből szerzi – már 15 büntetőt végezhetett el, amióta az MU futballistája.

A „vörös ördögök” korábbi és a Tottenham jelenlegi menedzsere, José Mourinho a Puskás-díjat elnyerő és már 100 Spurs-gólig jutó Szon Hung Mint méltatta, ám eközben odaszúrt portugál honfitársának is.

„Amellett, hogy megnyerte a Puskás-díjat, a héten a Tottenhamben szerzett századik gólját is megünnepelhette, mindezt tizenegyesek nélkül. Van olyan ebben a bajnokságban, aki tíz büntetőt végezhet el egy szezonon belül, és most nem Harry Kane-ről beszélek...” – mondta José Mourinho.

A két együttes legutóbbi mérkőzésén a Tottenham 6–1-re kiütötte a Manchester Unitedet, ám Ole Gunnar Solskjaer gárdája azóta összeszedte magát – jelenleg ugyanannyi pontja van, mint az első helyezett Liverpoolnak. A Spurs a tabella harmadik helyén áll, négy ponttal Fernandesék mögött.

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
14 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54
Ezek is érdekelhetik