Portugália: a Benficánál tizenheten fertőződtek meg koronavírussal

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.01.19. 18:07
null
Könnyen elképzelhető, hogy elmarad a csapat szerdai meccse (Fotó: AFP)
Tizenhét koronavírus-fertőzéses esetet azonosítottak a Benficánál – közölte a honlapján a portugál labdarúgóklub.

 

A bejelentésben nem tértek ki arra, hogy a pozitív eredményt szolgáltatók között hány futballista van, arra viszont igen, hogy Luis Filipe Vieira klubelnök mellett edzők és játékosok is érintettek a megbetegedésben.

A 37 bajnoki címével és 26 kupaelsőségével a legsikeresebbnek számító portugál csapat a Primeira Liga tabelláján 14 forduló után 32 ponttal a harmadik helyen áll, a folytatás viszont egyelőre kérdéses a magas fertőzésszám miatt. A következő mérkőzése szerdán, a Braga elleni Ligakupa-találkozó lenne, az élvonalban pedig vasárnap a Nacional ellen lépne pályára – egyelőre egyik találkozónak az elhalasztását sem kérte a lisszaboni klub.

A portugál egészségügyi hatóság úgy határozott, hogy a fertőzötteknek elszigeteltségben kell maradniuk, de a csapat többi tagjáról a sportegyesületnek kell döntenie.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Portugál válogatott csapattársat kapott Tóth Alex – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.01. 22:02

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

A portugáloktól távozó kapitányt már egy másik vb-résztvevő válogatottal hozták hírbe

Foci vb 2026
2026.07.09. 13:32

A végén csapott le a tiki-taka a portugálok elleni meccsen – elemzés

Foci vb 2026
2026.07.07. 15:06

A Bola: Nem akarjuk „megölni”, de eljött az idő, hogy Cristiano Ronaldo félreálljon

Foci vb 2026
2026.07.07. 10:54

Videó: Merino volt a nyerőember – íme, a spanyolok győztes gólja Portugália ellen

Foci vb 2026
2026.07.06. 23:23

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.07.02. 23:46