Francia Kupa: a Lyon hintett egy ötöst, a Reims kiesett

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.02.09. 23:09
null
Memphis Depay az első lyoni gólt lövi az Ajacciónak (Fotó: AFP)
A Lyon 5–1-re legyőzte a második ligás AC Ajacciót a labdarúgó Francia Kupa keddi játéknapján, és bejutott a legjobb 32 közé. Az élvonal kedden érdekelt további két csapata közül a Lorient továbbjutott, a Reims viszont kiesett.

 

A koronavírus-járvány miatt nem indulhattak el időben az amatőr csapatok kupaküzdelmei (7378 csapat nevezett a mostani, 104. kiírásra), ezért a francia szövetség megváltoztatta a lebonyolítási rendet: a legjobb 32 között 17 hely mindenképpen a második bajnoki vonal alatti csapatoknak jut, eközben az első két osztály klubjai külön ágon harcolnak egymással 15 kvótáért.

A második liga 20 csapata az előző körben tíz párban selejtezett, a továbbjutó tíz és az élvonal húsz csapata találkozik az ezen a héten zajló fordulóban. Az ebből a fordulóból továbblépő 15 lesz ott az immár „vegyes”, egységes 32-es táblán, amelynek mérkőzéseit március 6-án és 7-én rendezik meg.

FRANCIA KUPA, A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Az első és másodosztályú csapatok meccsei
Kedd

Reims–Valenciennes FC (II. o.) 3–4
Lorient–Paris FC (II.) 2–1
Lyon–AC Ajaccio (II.) 5–1
A győztesek továbbjutottak.

A további program
Szerda

14.45: Bordeaux–Toulouse (II.)
14.45: Grenoble (II.)–Monaco
14.45: Strasbourg–Montpellier
14.45: Auxerre (II.)–Marseille
14.45: Nantes–Lens
17.00:
Brest–Rodez (II.)
17.00: Amiens (II.)–Metz
17.00: Nimes–Nice
19.00: Dijon–Lille
21.00: Caen (II.)–Paris Saint-Germain
Csütörtök
18.45: Sochaux-Montbéliard (II.)–Saint-Étienne
21.00: Angers–Rennes

Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
21 órája

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.13. 22:51

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2026.01.12. 23:19

Endrick bemutatkozott, és továbblőtte a Lyont a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2026.01.11. 23:06
Ezek is érdekelhetik