Szerbia: a Topolya védője is meghívást kapott a válogatottba

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 14:31
null
Marko Petkovics (jobbra) a Metalac elleni mérkőzésen (Fotó: FK TSC)
A néhány nappal ezelőtt hivatalosan is kinevezett szerb szövetségi kapitány, Dragan Sztojkovics közzétette annak a harminc labdarúgónak a nevét, akire számít a március végén sorra kerülő világbajnoki selejtezőkön. A bő keretben helyet kapott a Topolyai Sport Club játékosa, a 28 éves Marko Petkovics is: az észak-bácskai klubból ő az első labdarúgó, aki meghívót kapott az Eb- vagy vb-selejtezőre készülő felnőttválogatottba. 

 

 

A TSC-ből korábban Nenad Lukics szerepelt a nemzeti együttesben, azonban ő annak a válogatottnak volt a tagja, amelybe – egy kivétellel – csak a szerb Szuperligában szereplő játékosokat hívták meg.

Marko Petkovicsnak nem ez lenne az első szereplése a nemzeti együttesben, ugyanis a belgrádi Crvena zvezda tagjaként 2015-ben már pályára lépett a szerb nemzeti együttesben: a Csehország elleni 4– 1-es győzelem során csereként állt be, és nyolc percet töltött a pályán. A Crvena zvezda korábbi csapatkapitánya a portugálok elleni Eb-selejtező alkalmával is tagja volt a válogatottnak, de a jobbhátvéd a kispadon ülte végig a 2–1-re elveszített találkozót.

Szerbia március 24-én Belgrádban Írországot, három nappal később Portugáliát fogadja, március 30-án pedig Bakiban Azerbajdzsán vendégeként lép pályára.

SZERBIA BŐ KERETE
Kapusok: Predrag Rajkovics (Reims), Marko Dmitrovics (Eibar), Djordje Nikolics (Basel).
Védők: Sztefan Mitrovics (Strasbourg), Nikola Milenkovics (Fiorentina), Uros Szpajics (Feyenoord), Milos Veljkovics (Werder Bremen), Sztrahinja Pavlovics (Cercle Bruges), Marko Petkovics (Topolyai SC), Milan Gajics (Crvena zvezda), Filip Mladenovics (Legia Warszawa)
Középpályások: Mihailo Risztics (Montpellier), Szasa Lukics (Torino), Uros Racsics (Valencia), Nemanja Makszimovics (Getafe), Nemanja Gudelj (Sevilla), Nemanja Radonjics (Hertha), Dusan Tadics (Ajax), Nenad Krszticsics (AEK), Szergej Milinkovics-Szavics (Lazio), Filip Djuricsics (Sassuolo), Darko Lazovics (Verona), Marko Grujics (Porto), Ivan Ilics (Verona), Andrija Zsivkovics (PAOK), Filip Kosztics (Eintracht Frankfurt).
Csatárok
: Alekszandar Mitrovics (Fulham), Luka Jovics (Eintracht Frankfurt), Dusan Vlahovics (Fiorentina), Djordje Deszpotovics (Rubin Kazany)

Legfrissebb hírek

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

A Topolyának semmi sem jött össze, két góllal nyert a Vojvodina

Minden más foci
2026.02.01. 16:51

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Fáradt befutó – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.01.25. 23:01

A második félidő döntött, Szerbia nyerte meg a férfi vízilabda Európa-bajnokságot

Vízilabda
2026.01.25. 21:39

Közleményt adott ki a vízilabda-szövetség, miután nem tiltották el a szerb játékost

Vízilabda
2026.01.24. 17:20

Fölényes győzelmével Szerbia lesz Magyarország ellenfele a vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
2026.01.23. 21:51

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03
Ezek is érdekelhetik