Ajax: meghosszabbították Erik ten Hag szerződését – hivatalos

SZ. R.SZ. R.
2021.04.30. 12:01
null
Erik ten Hag hosszabbított az Ajaxszal (Fotó: AFP)
Hivatalos oldalán jelentette be az Ajax, hogy 2023. június 30-ig meghosszabbította Erik ten Hag jövő nyáron lejáró szerződését.

 

Az 51 esztendős tréner 2018 januárja óta irányítja az Ajaxot, amellyel első teljes idényében bajnok lett, valamint a Holland Kupát is megnyerte. Ugyanebben az évben a selejtezőből indulva egészen a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt a gárdával, amelyben a Tottenham Hotspur jelentette a végállomást a hollandok számára. A következő idényben aztán a holland Szuperkupát is megnyerte a csapattal, míg a mostani kiírásban a hátralévő négy fordulóban már csak egy pontot kell szereznie a bajnoki címhez.

Ahogy azt korábban megírtuk, egyes sajtóértesülések szerint a Tottenham Hotspur a holland trénert szemelte ki José Mourinho pótlására, de így szinte biztosra vehető, hogy Ten Hag idén nyáron nem vált klubot.

Legfrissebb hírek

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

Német válogatott támadó középpályással erősített az Ajax – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 21:40

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Van Bronckhorst nagyon bevágta, Lato átrohant a brazilokon – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.06. 16:01

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.03. 12:01

Európai stílusával a hollandokat is meglepné a japán válogatott

Foci vb 2026
2026.06.14. 16:23