Belgium: címvédés – az FC Bruges 17-edszer lett bajnok

2021.05.21. 11:39
Egy fordulóval a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rájátszásának vége előtt eldőlt, hogy az előző idényhez hasonlóan ismét az FC Bruges lett a bajnok.

A bruges-i gárda csütörtök este 3–3-as döntetlent játszott a 34-szeres bajnok Anderlecht vendégeként, így matematikailag biztossá vált, hogy az első helyen végez. Az ezüstérem a Genké lesz, míg a dobogó legalsó fokára az Anderlecht vagy az Antwerp állhat fel. Az utolsó fordulóban Antwerp–Anderlecht és FC Bruges–Genk mérkőzést rendeznek.

Az FC Bruges története során 17-edszer nyerte meg az első osztályú bajnokságot, amivel az Anderlecht mögött a második legeredményesebb klub Belgiumban. Az együttes a legutóbbi hat kiírásból négyben diadalmaskodott.

A csapatot 2019 nyara óta a korábbi válogatott védő, Philippe Clement irányítja, aki játékosként 1999 és 2009 között az FC Bruges színeiben futballozott, s két bajnoki címet nyert a gárdával.

BELGIUM
RÁJÁTSZÁS A BAJNOKI CÍMÉRT

Az állás: 1. FC Bruges (44 pont), 2. Genk (41), 3. Anderlecht (33), 4. Antwerp (32)

Legfrissebb hírek

Amerikai pite: a belga aranygeneráció utolsó nagy dobását láttuk? – vb-kibeszélő, 21. nap

Foci vb 2026
5 órája

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
8 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
11 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
11 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
12 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
12 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
12 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
13 órája
Ezek is érdekelhetik