Eurofutball: három kiállítás, két gól – a Braga nyerte a Portugál Kupát

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.23. 23:43
null
Érthető az öröm, a Braga nyerte a portugál Kupát (Fotó: AFP)
Története során harmadszor nyerte meg a Portugál Kupát a Braga, amely a döntőben 2–0-ra legyőzte a Benficát.

 

A Portugál Kupa döntőjében a Benfica már a 17. percben emberhátrányba került, a Braga pedig az emberelőnyt kihasználva az első félidő ráadásában Lucas Piazón góljával vezetést szerzett. A fordulás után a Benficának nem jött össze az egyenlítés, sőt, a 85. percben Ricardo Horta is beköszönt.

A ráadásban még két piros lap villant, Adel Taarabtot és Piazónt is kiállította a játékvezető. Újabb gól azonban nem esett, így a Braga története során harmadik alkalommal nyerte meg a Portugál Kupát.

A Fehérorosz Kupában 2020 után idén is a BATE nyert: a boriszovi együttes a fináléban 2–1-re legyőzte a Iszlocs Minszket, így ötödik alkalommal szerezte meg a trófeát.

Bosznia-Hercegovinában egy fordulóval az élvonalbeli bajnokság zárása előtt a Borac Banja Luka bebiztosította a bajnoki címét. Korábban egyetlen egyszer, éppen tíz évvel ezelőtt (2010–2011) nyert bajnokságot az együttes.

Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Elképesztő izgalmak Lisszabonban, kapusa 98. percben szerzett fejes góljával jutott be a rájátszásba a Benfica!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:05

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Magyaroknak is szurkolhatunk a szerda esti isztambuli BL-összecsapáson

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 12:57

Hiába duplázott Brandt, a Bodö/Glimt pontot rabolt Dortmundból

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 23:01

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08
Ezek is érdekelhetik