IFFHS: Messi és CR az álomválogatottban, a brazil Ronaldo csak a B-csapatban

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.05.22. 20:01
null
Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is bekerült a legjobbak közé az IFFHS-nél (Fotó: AFP)
Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is bekerült minden idők legjobb férfi futballistáinak álomcsapatába a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szavazásán.

 

A Barcelona argentin és a Juventus portugál világsztárja mellett a brazilok Fekete Gyöngyszeme, vagyis Pelé kapott még helyet a csatársorban, míg az argentinok tavaly elhunyt extraklasszis támadójának, Diego Maradonának a középpályán jutott hely az álomtizenegyben, amelynek tagja lett még a régi sportági nagyságok közül Beckenbauer, Cruyff és a szovjetek világklasszis kapusa, Jasin is.

Nem fért be viszont az álomválogatottba Ronaldo Nazário, a brazil labdarúgás egy másik ikonikus alakja, akit a B-csapatba szavaztak be – mások mellett Zidane, Platini, Gerd Müller és Di Stéfano társaságában –a voksolásban részt vevő újságírók, volt futballisták és az összes kontinenst képviselő szakemberek.

(Mi, magyarok egyvalakit nagyon hiányolunk az összeállításokat olvasva: Puskás Ferencet – A szerk.)

A férfi labdarúgók álomcsapata az IFFHS-nél
Lev Jasin (Szovjetunió) – Cafú (Brazília), Franz Beckenbauer (NSZK), Franco Baresi (Olaszország), Paolo Maldini (Olaszország) – Xavi (Spanyolország) – Diego Maradona (Argentína), Johan Cruyff (Hollandia) – C. Ronaldo (Portugália), Pelé (Brazília), Lionel Messi (Argentína)

A B-csapat
Gianluigi Buffon (Olaszország) – Carlos Alberto (Brazília), Bobby Moore (Anglia), Daniel Passarella (Argentína), Roberto Carlos (Brazília) – Lothar Matthäus (NSZK/Németország) – Zinédine Zidane (Franciaország), Michel Platini (Franciaország) – Ronaldo (Brazília), Gerd Müller (NSZK), Alfredo di Stéfano (Argentína/Spanyolország)

 


 

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
2 órája

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10