Liga 1: harc a dobogóért – fontos meccs vár a Sepsire

Vágólapra másolva!
2021.05.20. 13:07
null
A piros mezes szentgyörgyiek igyekeznek megragadni a lehetőséget (Fotó: sepsiosk.ro)
Az Academica Clinceni ellen játszik csütörtökön fontos mérkőzést a román élvonalban a Sepsi.

 

Az első és a második hely sorsa kedden már eldőlt a román élvonalban, a FC Botosani otthonában aratott győzelmével a kolozsvári CFR sorozatban negyedik (összesen a hetedik) bajnoki címét szerezte meg. A harmadik hely viszont még kiadó, a Sepsi és a Craiova egyaránt 37 ponttal várta a felsőházi rájátszás utolsó előtti fordulóját.

A CFR sikere egyben a székelyföldi csapat negyedik helyét is biztosította, de mint Diószegi László tulajdonos lapunknak elmondta, mindent megtesznek a dobogós helyezésért. Ehhez a szentgyörgyi együttesnek több pontot kell szereznie a Craiovánál, mivel pontegyenlőség esetén riválisa lesz a harmadik, a Sepsi pontszámát ugyanis a rájátszás előtti felezésnél felfelé kellett kerekíteni. Leo Grozavu vezetőedző együttese csütörtök este a hatodik Academica Clinceni ellen játszik, de nem a Bukarest környéki község pályáján, amelynek nincs világítása, hanem a calarasi-i Ion Comsa Stadionban.

Röviden az alsóházi rájátszásról. A Voluntari elleni gól nélküli döntetlennel a nyolcadik helyen zárta az idényt az aradi UTA. Szerdán az is eldőlt, hogy a Poli Iasi és a szombaton kupadöntőt játszó Astra Giurgiu esik ki a Liga 2-be, a Hermannstadt és a Voluntari osztályozót játszik a bennmaradásért a másodosztály harmadik (CS Mioveni) és negyedik helyezettje (Dunarea Calarasi vagy FK Csíkszereda) ellen.  

LIGA 1, FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS,
9. FORDULÓ
Csütörtök
19.30:
Clinceni−Sepsi – ÉLŐBEN AZ NSO-n!
Az élcsoport:1. CFR 51 pont − már bajnok, 2. FCSB 45, 3. Craiova 40, 4. Sepsi 37 (8 mérk.)

ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS,
9. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Voluntari−Arad 0−0
Az élcsoport:1. Targoviste 36 pont, 2. Arad 32, 3. Viitorul 32, 4. Gaz Metan 32
Pontazonosság esetén az egymás elleni mérleg rangsorolt.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Az Újpestről távozott támadó Marosvásárhelyen folytatja

Minden más foci
2026.01.12. 14:51

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Liga 2: magabiztos hazai siker a Sepsi idei utolsó mérkőzésén

Minden más foci
2025.12.12. 18:33
Ezek is érdekelhetik