Törökország: a Besiktas fellebbez az UEFA ítélete ellen

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.06.11. 18:44
null
Illusztráció: AFP
A Besiktas labdarúgócsapata az európai szövetség (UEFA) büntetését vitatva pénteken fellebbezési meghallgatáson vett részt a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS).

 

Az UEFA márciusban a pénzügyi fair play szabály megsértése miatt marasztalta el a török klubot, de azt nem közölte, hogy ez a Besiktas esetében konkrétan mit takar: az átigazolásokért nem fizettek, vagy a bérekkel adósak, esetleg adó vagy egyéb járulékokkal tartoznak.

Az UEFA kilátásba helyezte, hogy a Bajnokok Ligája-résztvevő együttes pénzdíjából 15 százalékot levonnak a következő nemzetközi kupaidényben. A szervezet határozata alapján a Besiktasnak június 30-ig kellene bemutatnia a – tavaly szeptember óta meglévő – tartozások rendezéséről szóló igazolásait.

A török bajnok a BL-csoportkörös szerepléssel az elmúlt évek eredményei alapján legalább 25-30 millió euró (8.65-10.38 milliárd forint) közötti összeghez jut az UEFA-tól.

A 2020–2021-es szezonban duplázó Besiktas 2017 után nyerte meg ismét a török bajnokságot, és 2011 után a hazai kupasorozatot.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24