Szuperliga: visszavonatták a fegyelmi eljárást, a Real, a Barca és a Juve beszólt az UEFA-nak

Vágólapra másolva!
2021.07.30. 19:09
null
Florentino Pérezék továbbra sem hátrálnak (Fotó: AFP)
Mint arról július elején beszámoltunk, a madridi kereskedelmi bíróság döntése értelmében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem büntetheti meg az Európai Szuperliga megalapítását bejelentő klubokat, és nem is zárhatja ki őket a különböző nemzetközi kupaporondokról. Már az is hivatalos, hogy a Szuperligától továbbra sem hátráló három klub – a Juventus, az FC Barcelona és a Real Madrid – sem szankcionálható, az UEFA fegyelmi eljárását pedig azonnali hatállyal visszavonatták. Az említett hármas pénteken saját közleményt is kiadott erről, melyben keményen beszólt az UEFA-nak.

A madridi kereskedelmi bíróság döntése értelmében az UEFA semmilyen módon nem szankcionálhatja a Szuperligától vissza nem lépett három európai sztárcsapatot, a Juventust, az FC Barcelonát és a Real Madridot. Ez azt jelenti, hogy bár az európai szövetség elnöke, Aleksander Ceferin fegyelmi eljárást indított a három csapat ellen, ezt azonnali hatállyal vissza kellett vonnia az UEFA-nak.

Ezt kihasználva a három érintett alapító klub továbbra sem tervezi a visszalépést, sőt pénteken közös közleményt adtak ki, melyben örömmel veszik tudomásul a bírósági döntést, majd keményen beszólnak az UEFA-nak.

„Hatalmas elégedettséggel vesszük tudomásul a madridi bíróság döntését, mely megerősítette, hogy az UEFA-nak meg kell szüntetnie a fegyelmi eljárást a Real Madriddal, az FC Barcelonával és a Juventusszal szemben, beleértve a maradék kilenc alapító klubot is. A Törvényszék elfogadta az Európai Szuperliga első számú embereinek kérését, s elutasította az UEFA fellebbezését. Emellett jelezte, ha az európai szövetség a jövőben nem tesz eleget a döntésnek, az büntetőjogi felelősséget von maga után” – olvasható a Juventus által kiadott közleményben.

„Kötelességünk kezelni a futballt érintő súlyos problémákat. Az UEFA-nál úgy gondolják, hogy ők az európai labdarúgás kizárólagos törvényhozói, üzemeltetői és a kontinensen zajló tornák egyetlen jogosult szervezői. Ez egy monopolisztikus álláspont, ami jelentősen károsítja a labdarúgást, s annak az egyensúlyát. Ezen felül az UEFA által végzett pénzügyi ellenőrzések korántsem megfelelőek, ezt már többször is bizonyították, ez ellen is tenni kell valamit” – áll a rendkívül szókimondó közleményben.

Végezetül mind a három klub hozzátette, örül, hogy innentől nem lesz kitéve az UEFA fenyegetéseinek és továbbra is folytatja az Európai Szuperliga létrejöttéről szóló projektet.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik