Gyász: legendás alakját gyászolja a belga futball

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.08.25. 18:28
null
Wilfried Van Moer (Fotó: AFP)
Hetvenhat éves korában elhunyt Wilfried Van Moer, a belga futball legendás alakja – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

A belga szövetség szerdán közösségi oldalán számolt be arról, hogy az egykori középpályás agyvérzésben hunyt el egy leuveni kórházban.

„Elvesztettünk egy legendát. Mindent köszönünk, Kis Tábornok!” – tették hozzá utalva Van Moer becenevére.

Van Moer 57 alkalommal lépett pályára a belga válogatottban, amellyel részt vett az 1970-es mexikói, valamint az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. Utóbbin csereként játszott a magyarok ellen 1–1-re végződő csoportmérkőzésen, amely Mészöly Kálmán együttesének búcsúját jelentette. Az első félidő végén még a magyarok vezettek 1–0-ra, Van Moer a szünet után lépett pályára.

Van Moer pályafutásának 1972-ben egy lábtörés vetett majdnem véget, de később visszatért, és Guy Thys szövetségi kapitány – elismerve képességeit és jó vezetői tulajdonságait – a kulcsemberek között számított rá az 1980-as olaszországi kontinensbajnokságon döntős együttesben.

A középpályást 19 éves klubkarrierje során három alkalommal választották meg hazájában az év labdarúgójának, a Beveren mellett az Antwerp, a Standard Liege, a Beringen és a Sint-Truiden labdarúgója volt. Az aktív játékkal 1984-ben hagyott fel, majd edzőként maradt a sportágban. A kilencvenes évek közepén előbb az akkori szövetségi kapitány, Paul Van Himst munkáját segítette másodedzőként, majd 1996-ban öt mérkőzés erejéig ő irányította a válogatottat.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32
Ezek is érdekelhetik