Gyász: elhunyt a volt válogatott labdarúgó, aki 39 évet volt éber kómában

2021.09.06. 13:24
null
Jean-Pierre Adams (1948–2021) (Fotó: AFP)
A BBC beszámolója szerint hétfőn 73 éves korában elhunyt Jean-Pierre Adams, korábbi francia válogatott védő, aki pályafutása után 1982 tavaszán egy rutineljárásnak számító térdműtét során kómába esett, amiből már nem tért magához.

A szenegáli születésű Adams 1972 és 1976 között 22 alkalommal lépett pályára a francia válogatottban, amelyben a leggyakrabban Marius Trésorral alkotta a franciák belső védőpárosát.

Adams 1970-től kilenc idényen keresztül volt a Nimes, a Nice és a PSG játékosa a francia élvonalban, mielőtt a másodosztályú Mulhouse-hoz került volna. Pályafutása utolsó idényében amatőrként az FC Chalon csapatában együtt futballozott a német válogatottsági gólcsúcstartó Miroslav Klose édesapjával Josef Kloséval, majd 1981-ben, 33 évesen visszavonult.

Szűk egy év múlva,1982. március 17-én egy lyoni kórházban térdműtétet végeztek volna el rajta, az aneszteziológus hibája miatt azonban Adams rossz szert kapott, ami miatt az agyában oxigénhiány állt be. Kómába esett, amiből többé már nem tért magához teljesen.

Felesége, Bernadette sosem engedte, hogy eutanáziát hajtsanak rajta végre, folyamatosan gondját viselte az elmúlt 39 évben.

Halálának okáról további részleteket egyelőre nem ismertek.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
16 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
22 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
Tegnap, 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43