NL: Pedrinél is fiatalabb Barca-játékos a spanyol keretben

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 12:25
null
Gavi a spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája után a spanyol válogatottban is bemutatkozhat (Fotó: AFP)
Luis Enrique, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Nemzetek Ligája októberi, olaszországi négyes döntőjére.

 

A legnagyobb meglepetést a Barcelona ifjú középpályása, Gavi meghívása jelenti. A 17 éves játékos augusztus végén mutatkozott be a La Ligában, azóta összesen hat tétmérkőzésen lépett pályára a katalánok első csapatában, játszott a Bayern München és a Benfica elleni Bajnokok Ligája-meccsen is. Rajta kívül a Villarreal tizennyolc esztendős támadója, Yeremi Pino is a Nemzetek Ligája négyes döntőjében debütálhat a spanyol A-válogatottban, míg a Chelsea balhátvédje, Marcos Alonso csaknem három év elteltével, 2018 októbere után szerepelhet ismét a nemzeti együttesben.

Az Európa-bajnokságot megjáró futballisták közül nem tagja a keretnek többek között Gerard Moreno, Thiago, Adama Traoré, valamint sérülés miatt Jordi Alba, Dani Olmo és Álvaro Morata sem.

A spanyolok október 6-án az Eb-győztes Olaszországgal játszanak a Nemzetek Ligája elődöntőjében, majd négy nappal később a bronzmeccsen vagy a fináléban lépnek pályára. A másik ágon Belgium–Franciaország elődöntőre kerül sor.

A SPANYOL KERET A NEMZETEK LIGÁJA NÉGYES DÖNTŐJÉRE
Kapusok: Unai Simón
(Athletic Bilbao), Robert Sánchez (Brighton – Anglia), David de Gea (Manchester United – Anglia)
Védők: César Azpilicueta (Chelsea – Anglia), Pedro Porro (Sporting CP – Portugália), Eric García (FC Barcelona), Aymeric Laporte (Manchester City – Anglia), Inigo Martínez (Athletic Bilbao), Pau Torres (Villarreal), Sergio Reguilón (Tottenham – Anglia), Marcos Alonso (Chelsea – Anglia)
Középpályások: Sergio Busquets (FC Barcelona), Rodri (Manchester City – Anglia), Pedri (FC Barcelona), Mikel Merino (Real Sociedad), Koke (Atlético Madrid), Gavi (FC Barcelona)
Támadók: Ferran Torres (Manchester City – Anglia), Pablo Sarabia (Sporting CP – Portugália), Mikel Oyarzabal (Real Sociedad), Pablo Fornals (West Ham United – Anglia), Marcos Llorente (Atlético Madrid), Yeremi Pino (Villarreal)


NEMZETEK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
Október 6. (szerda), 20.45:
Olaszország–Spanyolország, Milánó
Október 7. (csütörtök), 20.45: Belgium–Franciaország, Torinó

A 3. HELYÉRT
Október 10. (vasárnap), 15.00:
Olaszország/Spanyolország–Belgium/Franciaország, Torinó
DÖNTŐ
Október 10. (vasárnap), 20.45:
Olaszország/Spanyolország–Belgium/Franciaország, Milánó

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Két Barca-középpályás is kihagyhatja a Valencia-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.09.08. 12:17

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Mikel Oyarzabal: Újabb lépést tehetünk Amerika felé

Foci vb 2026
2025.09.07. 08:37

Férfi kosár Eb: kiesett a címvédő Spanyolország; Doncic 37 ponttal vezette fontos győzelemre Szlovéniát

Kosárlabda
2025.09.04. 23:01

Ez ujjgyakorlat volt: egy félidő alatt lerendezték a spanyolok a bolgárokat Szófiában

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:38

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

Ötgólos Barcelona-siker Dél-Koreában

Spanyol labdarúgás
2025.08.04. 15:00
Ezek is érdekelhetik