Belgium: Martínez továbbra is élvezi a szövetség támogatását

MTI MTIMTI MTI
2021.10.12. 15:26
null
Roberto Martínez továbbra is élvezi a belga szövetség feltétlen támogatását (Fotó: AFP)
Roberto Martínez szövetségi kapitány továbbra is élvezi a Belga Labdarúgó-szövetség (RBFA) feltétlen támogatását – írja az MTI.

 

Peter Bossaert, a szervezet ügyvezetője azt követően nyilvánított véleményt a szakemberrel kapcsolatban a La Derniere Heure napilapnak, hogy a 2018-ban világbajnoki bronzérmes, a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján első együttes Martínez irányításával két vereséggel az utolsó helyen végzett múlt héten a Nemzetek Ligája olaszországi négyes döntőjében.

A sportvezető különösen a franciák elleni elődöntő második félidejében nyújtott teljesítményt emelte ki, amely találkozón úgy kaptak ki 3–2-re, hogy a szünetben még kétgólos előnyük volt.

„A történtek ellenére Roberto még mindig a legmegfelelőbb ember erre a feladatra. Továbbra is száz százalékban támogatjuk őt” – utalt Martínezre és a szövetségi kapitányi posztra Bossaert. Hozzátette: a franciák elleni meccs tanulságait le kell szűrniük, mert ott az első félidőben a legjobb, a második felvonásban viszont a legrosszabb arcukat mutatták.

„Kikérem majd néhány ember tanácsát, de semmiféle bizottságot nem hozok létre emiatt. És azt sem szeretném, ha túl sok ember formálna véleményt” – mondta. Bossaert kifejtette: a franciák elleni mérkőzés után a harmadik helyért lejátszott helyosztó összecsapáson megmutatták a karakterüket. Utóbbit Belgium nyílt csatában, 2–1-re veszítette el az olaszokkal szemben úgy, hogy háromszor a kapufát találta el.

Belgium – amely az egyik favoritként a negyeddöntőben búcsúzott a nyári Európa-bajnokságon – hat mérkőzésen szerzett 16 pontjával az első helyen áll csoportjában a jövő évi labdarúgó-világbajnokság európai selejtező-sorozatában, és legközelebb Észtországban vendégeskedik november 13-án.

Martínez szerződése a katari torna végéig szól – amelynek rendhagyó az időpontja, hiszen november 21-től december 18-ig tart –, a neve viszont a közelmúltban felvetődött az FC Barcelonánál, Ronald Koeman vezetőedző utódjelöltjeként. A holland szakember erős hullámvölgyben van a katalánokkal, a nemzetközi sportsajtó már egy hónapja napi szinten ír várható közeli menesztéséről. Első számú utódjának a klublegenda Xavit tartják, a következő potenciális jelölt viszont már Martínez lenne.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Videó: Kane duplázott; Belgium drámai meccsen ment tovább – a 21. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
6 perce

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
3 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
3 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
4 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
4 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
5 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
5 órája

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik