Argentína: visszavonult a volt válogatott szélső, aki legyőzte a rákot

M. D.M. D.
2021.11.16. 19:22
null
Jonás Gutiérrez közönségkedvencnek számított Newcastle-ben (Fotó: AFP, archív)
Bejelentette visszavonulását Jonás Gutiérrez, a Newcastle United korábbi argentin válogatott labdarúgója.

 

A 38 esztendős szélső, aki július óta az argentin másodosztályú Almagróban játszott, hétfőn az Instagram-oldalán számolt be róla, hogy a Ferro elleni lesz profi pályafutása utolsó meccse – a találkozót később az Almagro 3–2-re elveszítette, Jonas a 63. percben állt be csereként.

Az argentin futballista 2005-ben igazolt Európába, ahol előbb a Mallorca játékosa volt, majd a Newcastle Unitedhez szerződött, amelynél 2008 és 2015 között több mint 200 tétmérkőzésen szerepelt. 2014 szeptemberében hererákot diagnosztizáltak nála, ám legyőzte a betegséget, fél évvel később visszatért a pályára, és az idény utolsó bajnokiján gólt szerzett a West Ham United ellen. (A Premier League-ben 154 mérkőzésen összesen 7 gól és 15 gólpassz a mérlege.)

Röviddel ezután Spanyolországba, a Deportivo La Corunához igazolt, majd 2016 őszén hazatért Argentínába, ahol a Defensa y Justiciánál és az Independienténél is futballozott, mielőtt 2019-ben a Banfield játékosa lett.

Jonás az argentin válogatottban 2007 és 2011 között összesen 22 meccsen szerepelt.


Legfrissebb hírek

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
16 órája

A Newcastle új edzője szerint nincs értelme a negatív dolgokra koncentrálni

Angol labdarúgás
2026.08.11. 20:35

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38