MLS: tizenegyesek döntöttek, megvan Gazdagék ellenfele a négy között

CS. M.CS. M.
2021.12.01. 07:48
null
A New York City FC jutott be negyedikként az elődöntőbe (Fotó: Getty Images)
A New York City FC 2–2-es döntetlent követően tizenegyespárbajban legyőzte az alapszakaszban ligaelső New England Revolutiont az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) rájátszásának negyeddöntőjében, így bejutott a legjobb négy közé, ahol a magyar válogatott Gazdag Dánielt is foglalkoztató Philadelphia Union lesz az ellenfele.

A New York City már 3 perccel a kezdés után előnyhöz jutott, majd a 9. percben a lengyel válogatott Adam Buksa egyenlített ki. A rendes játékidő 1–1-es végeredménnyel zárult, majd a hosszabbításban is a New York szerezte meg a vezetést, de a New England Revolution a 118. percben ismét kiegyenlített. A tizenegyespárbaj során aztán épp az első egyenlítő gólt szerző Buksa hibázott egyedül, így a vendégek jutottak tovább.

A New York City ellenfele a magyar válogatott Gazdag Dánielt is foglalkoztató Philadelphia Union lesz a rájátszás elődöntőjében, december 12-én, vasárnap – magyar idő szerint 22.00-tól.


EGYESÜLT ÁLLAMOK, MLS
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ
New England Revolution–New York City FC 2–2 – 11-esekkel 3–4

Korábban
Philadelphia Union–Nashville SC 1–1 – 11-esekkel 2–0
Philadelphia Union: A gólt szerző Gazdag Dániel végigjátszotta a meccset.
Sporting Kansas City–Real Salt Lake 1–2
Sporting KC: Sallói Dániel végigjátszotta a mérkőzést.
Colorado Rapids–Portland Timbers 0–1

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
5 órája

Szexizmus és fizikai agresszió miatt kirúgta klubja Gonzalo Higuaín testvérét

Minden más foci
2026.09.23. 13:52

Pintér Dánielt behívták az amerikai U20-as válogatottba – az olimpia is ott lehet a távolabbi célok között

Minden más foci
2026.09.22. 20:15

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17

Kily González lett Pintér Dánielék vezetőedzője Miamiban

Minden más foci
2026.09.15. 18:28

Hiába Messi szép gólja, nem nyert a Miami; Griezmannék fölényesen legyőzték Sallóiékat – videók

Minden más foci
2026.09.13. 07:37