IFFHS: brazilok az eredményességi rangsor élén, az FTC a 105.

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 13:54
null
A Palmeiras játékosai és a szurkolótábor (Fotó: AFP)
A brazil Palmeiras lett a 2021-es év legeredményesebb futballklubja a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS). A négyszáz együttest felsoroló lista egyetlen magyar szereplője, az FTC a 105. helyen végzett – számolt be róla az MTI.

 

Az IFFHS azt írta, hogy a nemzeti bajnokságokat és nemzetközi sorozatokat erősségük alapján pontozták, s különböző szorzókkal, súlyozottan vették figyelembe a sorrend megállapításánál. Az éves klubvilágranglisták históriájában először nyert brazil klub a Palmeiras révén, amely 2020-ban a második volt a Bayern München mögött. A 2021-es elsőségét főleg annak köszönheti, hogy tavaly megnyerte a legjobb dél-amerikai futballklubokat felvonultató Libertadores Kupát. A lista második helyét is brazil klub, a Mineiro szerezte meg (313 pont), hatalmasat ugorva előre a 2020-as 147. helyről. Legjobb európaiként a Manchester City (300) végzett még a dobogón, megelőzve a Bajnokok Ligája-győztes londoni Chelsea-t és a szintén 289 pontot gyűjtő brazil Flamengót.

A dél-amerikai ország az IFFHS ranglistájának első száz helyezettje közé 13 csapatot delegált, Angliát, Olaszországot és Spanyolországot egyformán hét együttes reprezentálja. A Dinamo Zagreb történelmet írt, mivel első horvát csapatként került be a top 10-be.

Ami a számítást illeti, például a BL-ben elért győzelem 14 pontot, a döntetlen 7 pontot hozott a konyhára, akárcsak a FIFA klub-világbajnoksága vagy éppen a Libertadores Kupa esetében. A klub-vb döntője "fizetett" a legjobban: ott az első hely 21, a második 10.5 pontot ért, míg az Európa Ligában 12 ponttal díjazták a nyertes meccset, s 6-tal a döntetlent.

A legeredményesebb futballklubok 2021-ben az IFFHS-nél:
1. Palmeiras (brazil) 322 pont
2. Mineiro (brazil) 313
3. Manchester City (angol) 300
4. Chelsea (angol) és Flamengo (brazil) 289-289
6. Dinamo Zagreb (horvát) 282
7. Bayern München (német) 271
8. Real Madrid (spanyol) 262
9. Ajax (holland) 261
10. Paranaense (brazil) 252
11. Paris Saint-Germain (francia) 249
12. Juventus (olasz) és Manchester United (angol) 242-242
14. Benfica (portugál) 241
15. Olympiakosz Pireusz (görög) 238
16. Villarreal (spanyol) 237
17. Crvena zvezda (szerb) 236
18. AS Roma (olasz) 230,5
19. Bragantino (brazil ) 230
20. Al Ahli (egyiptomi) 225,5
…105. Ferencváros 133

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
9 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Brazília: két góllal és egy műcsirkével bosszantotta az ősi riválist a Cruzeiro-csatár

Minden más foci
2025.09.12. 10:50

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik