Fortuna Liga: a DAC a hetedik aranyosmaróti sikerére készül

D. T.D. T.
2022.02.17. 14:01
null
Hahn János (sárgában) 60. percet kapott a Nagyszombat ellen (Fotó: dac.sk)
A szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely pénteken hetedszer lép pályára az Aranyosmarót otthonában első osztályú bajnoki mérkőzésen – a korábbi hat alkalommal mindannyiszor győzött, s ezen Hahn Jánosék most sem akarnak változtatni.

„Nagy szükségünk van a győzelemre, hisz mert öt pontra vagyunk az európai kupaporondot jelentő harmadik helytől. Sajnálom, hogy az előző forduló után pont mi vagyunk azok akik a legkevesebbet pihenhették, de ettől függetlenül pénteken maximálisan összpontosítani fogunk, hogy megszerezzük a a három pontot” – mondta Joao Janeiro, a DAC mestere.

A dunaszerdahelyiek nyáron igazolt magyar válogatott támadója, Hahn János eddig a sárga-kék mezben 15 tétmeccsen lépett a pályára, melyeken három gólt szerzett – kétszer éppen az Aranyosmarót ellen volt eredményes.

„Bízom benne, hogy a tavasszal több gólt érek el. A legfontosabb, hogy begyűjtsük a három pontot. Ugyan az Aranyosmarót a tizenegyedik helyen áll, de nehéz meccsre számítok, főleg hogy idegenben játszunk. Jó úton haladunk, ugyanakkor tanulnunk kell a nagyszombati második félidőből, mert úgy érzem, hogy akkor elfáradtunk. Ha pénteken megmarad a masszív védekezésünk és elől pontosabbak leszünk, akkor sikerrel járhatunk” – fogalmazott Hahn János.

Amint arról beszámoltunk, a vasárnapi Nagyszombat elleni találkozón a hazai szurkolók, mint mindig a DAC elleni meccseken, ismét magyarellenes rigmusokat kiabáltak. A DAC hivatalos panaszt nyújtott be a Szlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságánál.

A dunaszerdahelyiek ezen felül a játékvezetői bizottságnak is címeztek egy levelet, melyben a klub 11 olyan konkrét esetre hívják fel a figyelmet, amelyek között főleg le nem fújt szabálytalanságok és kártyás figyelmeztetések elmaradása szerepel. Szerepel benne a dunaszerdahelyi második gól előtti szituáció, amelyet a VAR leshelyzetként azonosított – a DAC szerint tévesen.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48