Felkészülés: Eriksen góllal tért vissza, de Dánia így is kikapott Hollandiában

Vágólapra másolva!
2022.03.26. 22:41
null
Ez ám a visszatérés! (Fotó: Getty Images)
Hollandia hatgólos összecsapáson, 4–2-re legyőzte Dániát a két csapat felkészülési mérkőzésén Amszterdamban.

 

A 16. percig kellett várni a mérkőzés első góljára: Daley Blind bal oldali beadására Steven Bergwijn érkezett, és kb. tíz méterről bólintott a kapuba (1–0). VIDEÓ ITT!

Három perccel később azonban jött is a válasz vendégoldalról, a dánok egyenlítése is egy bal oldali beadást követő fejesből született, Jannik Vestergaard volt eredményes (1–1). VIDEÓ ITT!

Az első félidőben összesen hét kaput eltaláló kísérlete is volt a hollandoknak, ezekből három gól született. A 29. percben ismét láthattunk egy fejes gólt, ezúttal Nathan Aké használta ügyesen a kobakját egy szögletvariáció után (2–1). VIDEÓ ITT!

A 36. percben aztán véget ért a fejpárbaj. Steven Berghuist buktatták a tizenhatoson belül, egy perccel később pedig Memphis Depay értékesítette higgadtan a tizenegyest (3–1). VIDEÓ ITT!

Már az első játékrész is remek volt, a második viszont csak hab volt a tortán. A folytatásra beállt Christian Eriksen, aki a nyári Európa-bajnokságon történtek óta először ölthette magára a címeres mezt.


Ha mindez nem lenne elég, két perccel később egy pazar góllal külön is megünnepelhette csapattársaival a visszatérését (3–2).


Bergwijn góllal indult, és Bergwijn góllal zárult a mérkőzés. A Tottenham 24 éves játékosa remek csavarásával alakult ki a 4–2-es végeredmény. VIDEÓ ITT!

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Hollandia–Dánia 4–2
(Bergwijn 16., 71., Aké 29., Depay 38. – 11-esből, ill. Vestergaard 20., Eriksen 47.)
Németország–Izrael 2–0 (Havertz 36., Werner 45+1.)
KORÁBBAN
Horvátország–Szlovénia 1–1 (Kramaric 39., ill. Bijol 90+2.)
Finnország–Izland 1–1 (Pukki 12., ill. Bjarnason 38.)
Gibraltár–Feröer-szigetek 0–0
Írország–Belgium 2–2
(Ogbene 35., Browne 85., ill. Batshuayi 12., Vanaken 58.)
Anglia–Svájc 2–1 (Shaw 45+1., Kane 78. – 11-esből, ill. Embolo 22.)
Katar–Bulgária 2–1 (Afif 27., Huhi 75., ill. Deszpodov 60.)
Spanyolország–Albánia 2–1 (Ferran Torres 75., D. Olmo 90+1., ill. Uzuni 85.)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
2026.02.03. 11:12

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Dupla mesterhármas: Dánia a férfi kézilabda vitathatatlan bajnoka, Gidsel szülőhazájában dicsőült meg

Kézilabda
2026.02.02. 10:47

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik