Fortuna Liga: Nyernünk kellett volna – Szánthó Regő

2022.03.20. 12:19
null
Szánthó Regő (balra) is bemutatkozott a DAC-ban (Fotó: Lelkes Ernő)
Újabb magyar játékos mutatkozott be a Dunaszerdahelyben: Zsolnán, a Fortuna Liga rájátszásának 3. fordulójában a DAC kezdőcsapatában kapott helyet Szánthó Regő, aki egy hónapja a Ferencvárostól érkezett kölcsönbe.

„Nagyon vártam már a bemutatkozást. A mester úgy látta, mégpedig helyesen, hogy az érkezésem után nem voltam megfelelő erőnléti állapotban. Az utóbbi hetekben sokat dolgoztam azon, hogy e téren javuljak és sikerüljön bekerülni a csapatba” – mondta a Nemzeti Sportnak Szánthó Regő, aki a 61. percig volt a pályán a 2–2-vel a záruló zsolnai mérkőzésen.

„Nagyon nehéz meccs volt. Az ellenfél is sokat támadott, így oda kellett figyelnünk a védekezésre is. Sok helyzetünk adódott, amelyeket nem használtunk ki. Szerintem volt még egy meg nem adott büntetőnk. Meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést” – folytatta a 21 éves játékos, aki szerint furcsa volt műfüves pályán futballozni.

„Egész héten ilyen borítású pályán edzettünk, de nehéz megszokni ezt a felületet. Nagyon régen játszottam műfüvön. Ez látszott az első félidőben is, amikor egy remek labdát kaptam, ám az átvételekor beragadt a lábam. De hangsúlyozom, nem a pályára kell fogni azt, hogy nem szereztük meg a három pontot. Így, hogy vezetett az ellenfél és a végén kiegyenlítettünk, örülök, hogy megvan az iksz, azonbannem lehetünk elégedettek vele. Egyébként jól éreztem magam a pályán, voltak jó momentumaim, de ennél még több kell tőlem” – zárta le Szánthó, aki bízik benne, hogy a következő találkozókon már győzni fog a DAC, ő pedig szeretne minél többet játszani sárga-kék mezben.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
Zilina (Zsolna)–DAC 1904 (Dunaszerdahely) 2–2
(0–1)
Zsolna, Pod Dubnom Stadion. Vezeti: M. Smolák
Zilina: Belko – Leitner, Kopas, Minarik (Owusu, 78.) – Rusnák, Sauer (Myslovic, 69.), Mráz (Gono, 61.), Ilko, Duris – Paur (Nemcík, 78.), Jánosík (Kaprálik, 61.). Vezetőedző: Peter Cernák
DAC: Ferreira – Blackman, Kruzliak, Muhamedbegovic, Ciganiks – Szánthó (Moumou, 61.), Balic, Nije, Verlinden (Nebyla, 66.) – Andrezinho (Hahn, 74.), Krisztovics. Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Paur (56.), Kaprálik (62.), ill. Verlinden (43.), Moumou (90.)

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57