Franciaország: megreformálják az Aranylabdát!

Cs. B.Cs. B.
2022.03.11. 14:40
null
Megreformálják az Aranylabdát (Fotó: AFP)
Az Aranylabdát alapító és odaítélő France Football pénteken a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megreformálja a díjazást: többek között nem a naptári év, hanem az idény végén szavaznak majd a legjobb játékosnak járó trófeáról.

 

Tavaly sokak vitatták, hogy Lionel Messi valóban megérdemelte-e a hetedik Aranylabdáját, így kritikák özöne zúdult a díjat kiosztó France Footballra, amely jelentős változtatásokat közölt.

A díjat nem a naptári év, hanem az idény végén ítélik oda. Szeptemberben vagy októberben rendezhetik a következő ceremóniát, amelyen a jelenleg is tartó kiírást veszik figyelembe – a decemberben esedékes katari világbajnokságon nyújtott teljesítmények csak a jövő évi szavazásba számítanak bele.

Szűkül a voksolók köre: a futballisták szűkített listáját nem kizárólag a France Football munkatársai hozzák majd létre, utána viszont, a végső szavazásnál százhetven újságíró helyett csak a FIFA-ranglista első száz helyezett országának egy-egy szakírója szavazhat. A nőknél is hasonló lesz a lebonyolítás, annyi különbséggel, hogy az első ötven nemzet képviselője voksolhat. Magyarországról a Nemzeti Sport futballrovatának vezetője, Vincze András, a női Aranylabda esetében Dénes András újságíró szavaz a legjobbakra.

Új szempontrendszer: a jelöltek egyéni teljesítménye többet nyom a latba, mint az általuk megnyert trófeák száma. A játékosok teljes pályafutását sem veszik majd figyelembe a döntésnél.

Az Aranylabdát először 1956-ban ítélték oda, és az angol Sir Stanley Matthews érdemelte ki. Egyetlen magyarként eddig Albert Flórián kapta meg a díjat, 1967-ben.

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:41

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12