Női futsal Eb: megkezdte a felkészülést a magyar válogatott

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.05.30. 19:10
null
Megkezdte a felkészülést a válogatott (Fotó: MLSZ)
A magyar női futsalválogatott megkezdte a felkészülést a július 1–3-án sorra kerülő portugáliai Európa-bajnokságra – írja az MTI.


A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint Frank Tamás szövetségi kapitány irányításával szombaton és vasárnap Telkiben edzett a 22 fős csapat. Június első felében további három alkalommal gyakorol közösen a keret, amely június 20. és 26. között egy horvátországi tornán a svédek, a finnek, a horvátok és a lengyelek ellen játszik edzőmeccset.

„Meglehetősen rövid idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre, a játékosok többségének munkahelyi elfoglaltsága mellett kell megoldania, hogy részt tudjon venni az egy-kétnapos összetartásokon, majd a poreci tornán” – mondta Frank Tamás.

Hozzátette, az őszi Európa-bajnoki selejtezők előtt lerakott alapokra építkeznek, és amellett, hogy felfrissítik az akkor gyakorolt taktikai elemeket, szeretnének továbblépni.

„Fontos, hogy fizikailag is készen álljunk majd a négyes döntőre, hiszen a világ legjobb csapatai lesznek az ellenfeleink, és intenzív, nagy iramú meccsek várnak ránk. Örülök, hogy a portugáliai elutazás előtt Horvátországban négy nemzetközi mérkőzést is játszhatunk néhány nap alatt, ezek a találkozók sokat segíthetnek abban, hogy megfelelően felkészüljünk az Eb-döntő mérkőzéseire” – magyarázta az edző.

Az UEFA az orosz válogatott kizárása után az ősszel az oroszokkal azonos Eb-selejtező csoportban szerepelt, és ott a második helyen végzett magyar csapatot kérte fel az Európa-bajnoki négyes döntőben való részvételre. A Gondomarban sorra kerülő tornán a magyarok a házigazda portugálokkal játsszák az elődöntőt július 1-jén, a másik ágon Spanyolország–Ukrajna találkozó lesz. A döntőt és a bronzmérkőzést július 3-án rendezik.

A magyar válogatott bő kerete
Kapusok:
Deczki Vanda Kinga (Tolna-Mözs), Hargas Annamária (Astra), Nagy Tünde (Audace Verona), Torma Lilla (DEAC)
Mezőnyjátékosok: Balogh Noémi (Astra), Csepregi Gabriella (Molfetta), Fábián Rebeka (Budaörs), Folk Zsuzsanna (Budaörs), Fülöp Diána (DEAC), Horváth Viktória (DEAC), Koch Fruzsina (Budaörs), Kota Gabriella (Vis Fondi), Krascsenics Csilla (DEAC), Megyeri Boglárka (Budaörs), Nagy Anikó (DEAC), Sovány Liza (DEAC), Szalkai Kitti (Tolna-Mözs), Tell Zsófia (Budaörs), Tóth Nóra (DEAC), Üveges Katalin (DEAC), Vámosi Georgina (Tolna-Mözs), Varga Adél (Astra)

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Futsal: a válogatott játékos első magyarként bemutatkozott a spanyol élvonalban

Légiósok
2026.09.14. 20:40

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03

A női futsalválogatott döntetlent játszott az Eb-ezüstérmes Ukrajnával

Magyar válogatott
2026.09.09. 20:13