Negyven éve aratta a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnokságok történetének legnagyobb győzelmét. Nem egy csúcs 1982. június 15. óta a mai napig él – más kérdés, hogy a 10–1 ellenére akkor sem sikerült a csoportból továbbjutnunk. A 3. csoportban nekünk rendelt, az ifjú Diego Maradonával és Ramón Díazzal felerősített címvédő argentinok és az 1980-as Eb-döntős belgák erősnek tűntek, de semmiképpen sem megoldhatatlan feladatnak, Salvadort pedig mindenki úgy kezelte, hogy edzünk egy jót, aztán nyerünk. Mauricio Rodríguez együttesét pedig elérte a globalizáció előtti kor átka: vajmi keveset tudtak rólunk, és azt hitték, ami elég Közép-Amerikában, az majd elég lesz a vb-n is.
A vizes világbajnokság második hetében is szoríthatunk az úszókért, akkor már a nyílt vízieké lesz a főszerep. Rasovszky Kristófnak az öt évvel ezelőtti vb volt az első felnőtt nyílt vízi versenye, és akkor kifejezetten jól szerepelt: tíz kilométeren az ötödik, öt kilométeren pedig a hetedik helyen végzett. Azóta a „Balatoni cápa” meghódította a világot, az Eb-aranyak és vk-győzelmek mellett és után megszerezte a sportág első magyar vb-címét (5 kilométeren győzött három éve Kvangdzsuban, vagyis ezen a távon címvédőként rajtol a hazai vb-n), tavaly pedig ezüstéremmel térhetett hazai a tokiói olimpiáról. Az egyéni számai kapcsán most nem jósolgatott, a váltótól viszont mindenképpen érmet remél.
