Átigazolás: a Barca 3 sztárját is felajánlotta a Chelsea-nek – sajtóhír

2022.08.04. 14:34
null
De Jong és Aubameyang is távozhat a Barcelonától? (Fotó: Getty Images)
Megvalósult transzferek és átigazolási sajtóhírek terén is az FC Barcelona és a Chelsea FC viszi a prímet a most zajló transzferidőszakban. Eddig jobbára egymásra licitáltak, de most közösen köthetnek üzletet, brit sajtóhírek szerint ugyanis a katalánok három sztárjukat is felajánlották a londoniaknak.


Az FC Barcelona és a Chelsea FC nyara sok szempontból összeforr:
a katalánok megszerezték a lejáró szerződése után a londoniaktól távozó Andreas Christensent, majd további két Chelsea-védőt is kiszemeltek maguknak:Marcos Alonsót és César Azpilicuetát– azt még nem tudni, őket sikerül-e megtartania a londoni klubnak.

18 éves játékost igazolt a Chelsea – hivatalos
A londoni kékek csütörtök délelőtt jelentették be hivatalos oldalukon, hogy szerződtették az Aston Villa 18 éves középpályását, Carney Chukwuemekát. A fiatal tehetség 2028-ig írt alá, a vételára sajtóhírek szerint 15 millió font volt.

Ha ez még nem lenne elég, a Barca ebben a transzferidőszakban már két játékost is elhappolt a Chelsea elől. Előbb a brazilRaphinhát, akiért a londoniak is licitáltak – sőt, a szélső korábbi klubjával, a Leeds Uniteddel már meg is egyeztek a vételárat illetően –, majd a franciaJules Koundét, akiért a Chelsea több pénzt is ajánlott a Sevillának, mint a Barca, ám a belső védő a katalánok mellett döntött.

A „közös kaland” most folytatódhat: Nizaar Kinsella, a brit Standard Sport Chelsea-szakírója saját Twitter-oldalán számolt be róla, hogy információi szerint az FC Barcelona három sztárját, Pierre-Emerick Aubameyangot, Frenkie de Jongot és Memphis Depayt is felajánlotta a londoniaknak.

Előbbit több portál is megerősítette az elmúlt órákban. De Jong esetében már hetek óta hallani hasonló pletykákat. Ami Depayt illeti, őt mindenképp eladná a Barca, a holland pedig topcsapathoz szeretne szerződni. Közülük tehát senki sem érinthetetlen a Barcnánál, de azt azért nehéz elképzelni, hogy mind a hárman a Chelsea-ben kössenek ki.


 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59