Liga 2: könnyedén verte meg az újoncot az FK Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.10.22. 13:39
null
Győzni tudott a Csíkszereda (Fotó: Pál Zoltán / FK Csíkszereda)
Három gyengébben sikerült idegenbeli mérkőzés után otthon talált vissza a győztes útra az FK Csíkszereda a román másodosztályban: a székelyföldi csapat három góllal verte meg az Újszentest.

A Temesvár szomszédságában fekvő község újonccsapata az első negyven percben egyenrangú ellenfele volt az FK-nak, amelynek kiugratási és betörési kísérletei rendre sikertelenek voltak, az átlövések pedig elkerülték a kaput. Sokáig Veres Szilárd közeli, mellé küldött fejese volt az egyetlen igazi hazai helyzet, miközben a csíki kapunál Kelemen Dávid blokkolta Luca Bodri lövését.

A jeget végül egy gyors csíkszeredai kontra törte meg, a jobb szélen elfutó Peter Gál-Andrezly laposan középre tett labdáját az egyedül érkező Jelena Richárd egyből a jobb alsó sarokba lőtte.

A második csíki gólt is a magyar csatár lőtte a 60. percben, ekkor a kapust is kicselezve gurított a kapuba. A végeredményt Kovács Lóránt állította be egy lapos lövéssel, Paul Pirvulescu beadása után. A második félidőt teljesen uraló FK meggyőző sikerével előrelépett a Liga 2 táblázatának 4. helyére.

ROMÁNIA, LIGA 2
11. FORDULÓ
FK Csíkszereda–CSC Dumbravita 3–0
(Jelena 39., 60., Kovács L. 73.)

Az állás: 1. Unirea Dej 24 pont, 2. CSA Steaua 23, 3. Otelul Galati 21, 4. Csíkszereda 20.

Legfrissebb hírek

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 12:56

Szakadó hóban kapott ki a Csíkszereda Bukarestben

Minden más foci
2026.02.01. 21:03

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

Sima vereséget szenvedett a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.26. 18:23

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16
Ezek is érdekelhetik