DAC: A szabadrúgást be kellett volna rúgnom – Kalmár

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2022.11.25. 08:34
null
Kalmár Zsolt elégedett a DAC őszi szezonjával (Fotó: Lelkes Ernő)
Nagyon jól hajrázott a Dunaszerdahely az őszi szezonban, a Rózsahegy elleni bajnokin elért egygólos sikerével zárta az évet. A DAC augusztus vége óta veretlen, a legutóbbi öt bajnoki találkozóját megnyerte. A sárga-kékek a második helyen telelnek, három pont a hátrányuk az éllovas Slovan mögött.

„Nagyon örülünk ahárom pontnak, győzelemmel tudtuk zárni az évet. Jó csapatot győztünk le, és ha az utolsó passzok jobbak, akkor két-három góllal is nyerhettünk volna. Az utolsó 20-25 percben magunkra húztunk az ellenfelet, kellett egy kicsit izgulnunk, de szerencsénk is volt. A lényeg agyőzelem, és hogy ott vagyunk az élbolyban, üldözzük aSlovant” – mondta lapunknak adunaszerdahelyiek csapatkapitánya, Kalmár Zsolt.

A második félidőben kecsegtető helyzetből szabadrúgáshoz jutott aDAC, a szituáció kísértetesen hasonlított amagyar–görög mérkőzésen megítélt rögzített helyzethez. Vasárnap Kalmár Zsolt bevágta, aMol Arénában azonban a lövését avendégkapus kiütötte.

„Szégyellem magam, ezt be kellett volna lőnöm. Jól eltaláltam alabdát, csak sajnos félmagasan ment, akapus helyére. Jó lett volna betalálni. Két góllal elléptünk volna és megnyugodtunk volna. Majd legközelebb betalálok” – mondta mosolyogva a27 éves játékos.

„Elfogadható az őszi szezon után amásodik helyünk. Az októberi kupakiesés után nagyon jól reagáltunk, kijöttünk agödörből, egymás után nyertük ameccseket. Jól játszottunk, küzdöttünk, hajtottunk, aminek meg is lett az eredménye, feljöttünk amásodik helyre. Atavaszi első fordulóban aSlovant fogadjuk, ha nyerünk, utolérjük az éllovast. Remélem, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ha az egység, aközösség megmarad, akkor sikeresek leszünk” – zárta gondolatait Kalmár Zsolt.

Legfrissebb hírek

Niké Liga: Dunaszerdahely–Zólyombrézó

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
20 órája

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 16:05

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56
Ezek is érdekelhetik