Képek: Cüneyt Cakir a török–cseh 5. percében „lefújta karrierjét”

CS. M.CS. M.
2022.11.19. 22:16
null
Cüneyt Cakir befejezte profi játékvezetői karrierjét (Fotó: Getty Images)
A 45 esztendős Cüneyt Cakir augusztus 5-én jelentette be visszavonulását, ám a rutinos játékvezető kapott egy búcsúmeccset: az 5. percig ő vezette a Törökország–Csehország felkészülési mérkőzést, majd lefújta karrierjét. 

 

Cakir 2001 óta vezetett török élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket, s 2006-ban lett FIFA-játékvezető. Profi karrierje során összesen 1679 mérkőzésen fújta a sípot. Ezek között volt a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntő (FC Barcelona–Juventus), valamint két világbajnoki elődöntő: a 2014-es Hollandia–Argentína és a 2018-as Horvátország–Anglia mérkőzés.

Visszavonulását augusztus 5-én jelentette be, de a szombati török–cseh felkészülési mérkőzés volt a búcsúmeccse, amelyet az 5. percben befejezett, majd a skót William Collum vette át a sípot.

Cakir a továbbiakban a Török Labdarúgó-szövetség játékvezetőinek főnöke, első számú embere lesz.

Az esetről készült videókat IDE KATTINTVA tekintheti meg


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Törökország–Csehország 2–1 (E. Ünal 31., Calhanoglu 70., ill. Cerny 56.)
Legfrissebb hírek

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
1 órája

A spanyolok meccsén svéd, a portugálokén norvég bíró vezet

Foci vb 2026
14 órája

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:57

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
Tegnap, 7:32

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38
Ezek is érdekelhetik