Oroszország: az országos szakszövetség az UEFA-ból kilépést fontolgatja

M. M.M. M.
2022.11.28. 09:36
null
Drujkov szerint az ázsiai föderációhoz csatlakozhat Oroszország (Fotó: AFP)
Francia médiainformációk szerint az Orosz Labdarúgó-szövetség az európai konföderáció elhagyását és az ázsiaihoz való csatlakozást fontolgatja. Az értesülést Alekszandr Drujkov is megerősítette, kétségessé téve az orosz szövetség UEFA-ban való tagságát.

 

A L'Équipe szerint az Orosz Labdarúgó-szövetség az UEFA elhagyását és az Ázsiai Labdarúgó-szövetséghez (AFC) való csatlakozást fontolgatja. Alekszandr Drujkov, a szervezet vezetője beszélt erről az orosz sajtónak. „Néhány hónappal ezelőtt még azt mondtam volna, hogy túl korai lenne ennek a tervnek a megfontolása, de a jelenlegi helyzetben ezt is meg kell fontolnunk” – jelentette ki Drujkov, akinek szavait a RIA ügynökség közölte.

Február végén a FIFA és az UEFA is felfüggesztette az orosz válogatott és az orosz klubcsapatok részvételét a szövetségek versenyrendszereiben Oroszország ukrajnai invázióját követően. A döntést helybenhagyta március közepén a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26