Felkészülés: Szánthó Regő is betalált, a DAC legyőzte a Celjét

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2023.01.31. 14:52
null
Megnyerte második felkészülési mérkőzését Porecben a DAC (Fotó: DAC 1904/Fb)
Második felkészülési mérkőzését vívta horvátországi edzőtáborában a Dunaszerdahely, amely 2–0-ra győzte le a szlovén bajnokság harmadik helyén álló NK Celjét. A DAC-nál az első félidőben Dominik Kruzliak volt eredményes, majd a mérkőzés utolsó perceiben Szánthó Regő állította be a végeredményt.

Adrián Gula edző a szombati FK Ruh Lviv elleni összecsapáshoz (0–0) képest kilenc helyen változtatott kezdőcsapatban.

„Mindenképpen rotálunk, ugyanis továbbra is csak a felkészülési szakaszban vagyunk, még ha közeledik is a bajnoki rajt. Tudjuk azonban, hogy hosszú a szezon, nekünk pedig az összes játékosra szükségünk van, ezért azok a srácok kaptak lehetőséget, akik az előző meccsen kevesebbet futballoztak” – nyilatkozta a DAC honlapján a sárga-kékek mestere, Adrián Gula.

A Celje ellen nagyon jól kezdett a felvidéki csapat: Ramadan szöglete után Kruzliak közelről fejelt a kapuba. A másik oldalon ismét a dunaszerdahelyi védő volt a központban, Gregor Bajde két csellel elhúzott mellette, de közeli lövése a jobb kapufán csattant. Nemsokára Luka Bobicanec lábában volt az egyenlítés, azonban közeli lövése a kapu fölé szállt. Általában a középpályán folyt a játék, sok ütközetre került sor. A szlovénok nagyon sokat reklamáltak a horvát játékvezetőnél, egy alkalommal a Celje edzője, Roman Pilipcsuk a pályára is befutott, hogy ott beszéljen a bíróval.

A fordulás után további két nagy helyzetet hagyott ki a Celje. A meccset a szlovénok irányították, a DAC gyors ellenakciókkal próbált válaszolni. Az egyik ilyen után a 89. percben a Ferencvárostól kölcsönbe érkezett két játékos együttműködése után a sárga-kékek megszerezték a második találatukat: Zseljko Gavrics bal oldali elfutása és lapos beadása után Szánthó Regő az ötösről talált a kapuba.

„A Celje jobb csapat benyomását keltette a Lvivhez képest. Paradox, hogy most győztünk, míg az ukránok ellen csak gól nélküli döntetlent értünk el. Az első félidő jó meccset hozott, mindkét oldalon voltak helyzetek. A fordulás után a sok csere miatt is szétestünk egy kicsit, nagyon sokszor vesztettük el a labdát – ezen minden képen javulnunk kell. A legjobb góllövőnk Nikola Krsztovics most sem tudott pályára lépni, a vádlijával vannak gondok” – nyilatkozta a DAC pályaedzője, Borbély Balázs.

A Dunaszerdahely számára a horvátországi edzőtábor pénteken a Koper elleni összecsapással végződik.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK Celje (szlovén)–DAC 1904 (szlovákiai) 0–2
(0–1)
Gólszerző: Kruzliak (3.), Szánthó (89.)

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57