Labdarúgás: nyomozás indult D. Alves ellen szexuális zaklatás miatt

2023.01.10. 16:48
null
Daniel Alves (Fotó: AFP)
Nyomozást indított a katalán legfelsőbb bíróság Dani Alves, a brazil labdarúgó-válogatott védője ellen, aki állítólag decemberben egy spanyolországi szórakozóhelyen szexuálisan zaklatott egy nőt.

 

Daniel Alves szóvivője szerint „vehemensen tagadja” a vádat. Alves jelenleg Mexikóban tartózkodik, ahol a Pumas UNAM együttesét erősíti.

A jobbhátvéd a múlt héten egy tévéinterjúban azt mondta, egy nagyobb társaság tagjaként valóban ott volt a spanyolországi szórakozóhelyen decemberben, de „senkinek a személyes terét” nem sértette meg.

„Azt sem tudom, ki ez a hölgy. Egyébként sem tudnék ilyet tenni egy nővel szemben” – fogalmazott Alves, aki a katari világbajnokságon a legidősebb brazil futballista lett, aki vb-n pályára lépett.

Spanyol médiaértesülések szerint a nő azt állította, hogy Alves a szórakozóhelyen az alsóneműjébe nyúlt a beleegyezése nélkül.

A barcelonai bíróság kedden csak annyit közölt, hogy az ügyben nyomozást indított, s bár közleményében nem nevezte meg Alvest, az intézmény egyik szóvivője megerősítette, hogy a Barcelona korábbi játékosáról van szó.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28